Ügyvéd: Öt év börtönt is kaphat a „férfi”, aki kis híján halálra verte barátnőjét (+videó)

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos testi sértés miatt rendeltek el nyomozást Orosz Bernadett támadója ellen, ám ezt a gyanúsítást ki kellene terjeszteni legalább

életveszélyt okozó testi sértés kísérletére

vagy akár

élet elleni cselekmény kísérletére

– mondta Lichy József, a bántalmazott nő ügyvédje az ATV csütörtök reggeli műsorában.

Az ügyvéd elmondta: a férfi a jelenlegi gyanúsítás szerint 3 évig terjedő börtönbüntetést kaphat, de ha kiterjesztik a gyanúsítást 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményre, akkor a középmérték szerint

5 év börtönt kaphat.

Mérő Vera emberjogi aktivista az ügy kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy láthatóan egyre nagyobb társadalmi igény van az

Isztambuli Egyezmény ratifikálására,

amely a kapcsolati erőszak ügyében egyrészt a rendőröknek nyújtana protokolláris segítséget, másrészt az áldozatoknak nem kellene a ma szokásos vesszőfutást átélniük az eljárás során.

Videó:

.

 

Valódi Hírek