Betelt a pohár, ötmillió forintos (!) végrehajtást indított a Pesti Srácok kiadója ellen Juhász Péter

Jogerős bírósági ítélet van róla, hogy fizetniük kellett volna a mocskos hazugságaik miatt.

Az Együtt nevű párt korábbi elnöke, Juhász Péter hétfőn a közösségi oldalán tudatta:

„Végrehajtást indítok a Pesti Srácokkal szemben, aminek a vége a felszámolásuk lehet.”

Az ügy előzménye, hogy Juhászról szóló hazug cikkek miatt összesen

5 millió forintnyi

sérelemdíjat szabott ki jogerősen a bíróság a Pesti Srácokat kiadó Insider Media Lapkiadó Kft.-re.

Juhász állítása szerint a kiadót képviselő ügyvéd november 10-ig ígérte a kifizetést, ám ez eddig nem történt meg.

A visszavonult politikus azt írja, a Pesti Srácok ügyvédje szerint a portál „várt bevételei még nem teljeskörűen érkeztek meg”, ezért kérte a november 10-i határidőt.

Amit aztán Juhász szerint mégsem tartottak be.

„Az egyik lehetőség, hogy még a saját ügyvédjüknek is hazudnak.

A másik, hogy tényleg likviditási gondjaik vannak, mert elfogyott a belügyminisztérium és a Fidesz-frakció propagandakerete, mert egyébként nehéz elképzelni, hogy likviditási gondjai legyenek egy ilyen kiadványnak, ami mindig is közpénzt használt fel a fennmaradásához.

Bármi is a valós helyzet, remek alkalmat teremt arra, hogy végleg elbúcsúzzunk tőlük.

A mai nappal megindítom a végrehajtást, aminek a vége a felszámolásuk lehet, ha nem fizetnek.

Nem mondom, jól jönne a pénz, hiszen a perköltséget, illetéket, ügyvédi költséget ki kell fizetnem, de ha ez az ára, hogy megszűnik a Pesti Srácok, nekem megéri!”

– írja Juhász.

A Mérce.hu úgy tudja, azokról a cikkekről van szó, amelyekben a Pesti Srácok kapcsolatba hozta Juhász Pétert a több alvilági ügyben elítélt Portik Tamással.

Juhász több hasonló pert nyert a kormánypárti média ellen. A nyáron egyébként a Fidesz ellen is végrehajtást kezdeményezett, amiért egy elvesztett per után a párt sem fizette ki neki a sérelemdíjat.

Juhász Péter a 2018-as országgyűlési választások után vonult vissza a politikától, miután pártja, az Együtt feloszlatta magát.

FRISSÍTÉS:

A Pesti Srácok kifizette az 5 millió forintot Juhász Péternek, miután megtudták, hogy végrehajtást kezdeményezett ellenük

.

Valódi Hírek