Döntött 37 EU-s ország: Bíróság elé állíthatják Putyint

Európa úgy döntött, hogy bíróság előtt számoltatja el az Ukrajna elleni agresszió legfőbb felelőseit.

Lvivben 37 európai ország írta alá, hogy támogatja

egy bíróság felállítását Putyin Ukrajna elleni bűncselekményeinek felelősségre vonására

– jelentették be pénteken az ukrajnai városban tartott külügyminiszteri találkozón a TVP World tudósítása szerint.

Putyin bíróság elé kerülhet

Az eseményen az európai országok külügyminiszterei vettek részt, amelyen politikai támogatást adtak egy nemzetközi bíróság létrehozásához,

amely Vlagyimir Putyin orosz elnököt

és más magas rangú orosz tisztviselőket vonna felelősségre az Ukrajna elleni háború megindításáért. A pénteki politikai tanácskozáson 37 ország írta alá a „Lviv-nyilatkozat”-ot, amely lezárta a bíróság jogi előkészítését, amelyet az Európa Tanácson (ET) belül hozzák majd létre.

A tervek szerint a bíróság már 2026-ban megkezdheti a működését.

Vádemelést készítenek elő Putyin ellen

Az Európai Unió (EU) külügyi főképviselője, Kaja Kallas azt mondta:

„a bíróság biztosítani fogja, hogy az Ukrajna elleni agresszió legfőbb felelőseit elszámoltathassák.”

Bár Vlagyimir Putyin orosz elnököt és társait mentelmi jog védi,

de egy kijelölt ügyész már elkezdhet dolgozni a vádemelés előkészítésén

– közölte egy uniós tisztviselő.

A holland igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy ez a bíróság egy régóta fennálló jogi hiányosságot pótol, ugyanis jelenleg nincs eszköz arra, hogy állami vezetőket vonjanak felelősségre agresszió miatt.

A döntés szimbolikusan a Moszkvában tartott május 9-i katonai díszszemle napján született, amelyet a második világháborús győzelem 80. évfordulóján tartottak. Eközben Lvivben az ukrán miniszterelnök katonai temetőt látogatott meg,

hogy a háború ukrán áldozataira emlékezzen.

A brit külügyminiszter úgy összegzett, hogy

„80 évvel később ismét a szabadságért zajlik a harc Európában”, és Ukrajna ma ugyanazt a szerepet tölti be, mint annak idején a szövetségesek.

(portfolio.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Váratlan pofonba szaladt bele Putyin: Keményen figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok

Putyin csúnyán hoppon marad: Az EU elzárja az orosz elnök utolsó pénzcsapját is

Valódi Hírek