DK: Zente sorstársait is meg kell menteni! – Gyurcsányék benyújtották a Parlamentnek a határozati javaslatot

A Semjén-féle Vadászati Világkiállítástól csoportosítanák át rá a pénzt.

A Demokratikus Koalíció két képviselője, Gyurcsány Ferenc és Arató Gergely határozati javaslatot nyújtottak be azért, hogy a gerincvelő izomsorvadásban (SMA-1) szenvedő gyermekek gyógyszerét finanszírozza az állam.

Mint írják: az Orbán-kormánynak

meg kell emelnie a méltányossági gyógyszerkeretet,

hogy más EU-tagállamokhoz hasonlóan a magyar gyerekek is alanyi jogon jussanak hozzá a gyógyszerhez.

Gyurcsányék az ehhez szükséges költségeket a jövő évi Eucharisztikus Világkongresszus, illetve a 2021. évben megrendezendő Vadászati Világkiállítás megrendezésére szánt pénzből vennék el.

A határozati javaslat indoklása szerint azzal, hogy az egészségbiztosító elutasította több gerincvelő izomsorvadásban (SMA-1) szenvedő gyermek szüleinek kérelmét a gyógyszer megvásárlásához,

megpecsételték a gyermekek sorsát.

A kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló törvény szerint az egészségbiztosító az E. Alap költségvetésében meghatározott keretei között méltányosságból átvállalhatja az egészségügyi szolgáltatások térítési díját,

“ha Magyarországon szakmailag elfogadott, de a finanszírozásba még be nem fogadott eljárásra van szükség.”

A jelenlegi keret azonban nem elégséges, ennek a következménye az, hogy a 120 érintett gyermeknek a kezelés nem biztosítható, pedig ez többségüknél az életkilátások jelentős javulását hozná.

Mint Gyurcsányék írják: ezért a kormánynak rövid távon a méltányossági gyógyszerkeret megemelésével, hosszabb távon a gyógyszer finanszírozási befogadásával kell biztosítania a kezelés finanszírozását.

(via)