FRISS: Lemondott Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója

Az országgyűlésre koncentrál.

Nem érdekelte tovább a dolog

Lemondott a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója. Molnár Zsolt öt évig töltötte be ezt a tisztséget.

Molnár azután mondott le a pártigazgatói pozíciójáról, hogy az október 19-ei tisztújító kongresszuson Komjáthi Imrét választották meg a párt elnökének.

Nézeteltérések vezethettek a lemondáshoz

MSZP-s források megerősítették lapunknak azt is, Molnár az elnöki tisztségre pályázó három jelölt közül nem Komjáthot, hanem Veres Gábort, a párt józsefvárosi szervezetének elnökét támogatta.

Molnár Zsolt a Telexnek ad interjút

A hírt Molnár is megerősítette. Egy Molnárhoz közel álló forrás azt is mondta, Molnár már

nem akarta tovább csinálni, nem érdekelte.

A volt pártigazgató az országgyűlésben folytatja biztonságpolitikai és nemzetpolitikai munkáját.

Ugyanakkor továbbra is szívügyének tekinti a Balaton térségét és a beépítések elleni küzdelmet.

Komjáthi levélben méltatta Molnárt, és megköszönte a munkáját.

Alig van támogatottságuk, mégis küzdenek az életben maradásért

Az MSZP egyébként a 2026-os választáson mind a 106 választókerületben indítana jelöltet. A legfrissebb felmérések szerint a párt el sem éri a két százalék támogatottságot.

Kapcsolódó cikkünk:

Mi folyik itt? Összehívják a Nemzetbiztonsági Bizottságot

Valódi Hírek