Több ezren tüntettek Budapesten a klímakatasztrófa megállításáért (+képek)

Rengeteg gimnazista korú fiatal vonult utcára, de ellenzéki politikusok is kint voltak.

Több ezer ember vonult fel pénteken Budapesten azért, hogy felhívja a figyelmet: globális katasztrófa felé haladunk, és mielőbb cselekedni kell.

A demonstrálók 11 órától gyülekeztek a Deák Ferenc téren, ahonnan átvonultak a Kossuth térre.

A Facebookon Globális klímasztrájk néven meghirdetett esemény leírásában az áll:

a klímaválság már itt van, és a jövőnk azon múlik, hogy teszünk-e ellene. Ezért arra kérték a résztvevőket, jöjjenek el, és fejezzék ki, hogy a tragédiát nem akarják tétlenül nézni.

A több ezres tömeg java részét gimnazista korú fiatalok adták. Több iskolában tanítási szünetet rendeltek el a tüntetés idejére.

fotó: Simor Dániel / Index

A tüntetők azt mondták: azért jöttek ki, mert nem akarjak, hogy kihaljon az emberiség. Klímavédelmet követeltek, és hogy a kormányok vegyék komolyabban a klímaváltozást.

Az eseményen több párt politikusa megjelent, így például Jávor Benedek (Párbeszéd), Schiffer András (ex-LMP) vagy éppen Gréczy Zsolt, annak a Demokratikus Koalíciónak a képviselője, amelyről épp a napokban mutatta ki a Greenpeace, hogy szemben a hiedelemmel nem az LMP, hanem az ő képviselőik szavaztak a leginkább zölden az Európai Parlamentben az elmúlt 5 évben (>>erről bővebben itt<<)

Tüntetés a Deák téren a klímakatasztrófa elkerüléséért, hogy a Föld az unokáink, és további generációk számára is élhető maradjon!💚

Közzétette: Gréczy Zsolt – 2019. május 24., péntek

.

 

Valódi Hírek