Betelt a pohár Brüsszelben: Százmillárdos büntetéseket vernek ránk a Orbán-kormány korruptsága miatt

Ne legyenek illúzióink, mi fogjuk kifizetni.

Iszonyatosan megmázsálhatja Magyarországot az Európai Bizottság, mert az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél nagyon sok a szabálytalanság, a tenderek ellenőrző rendszere nem működik megfelelően, így zavartalanul csapolhatják az uniós kasszát.

A brüsszeli revizorok 55 közbeszerzési eljárást, 665 millió euró értékű szerződést választottak ki a 2014-es termésből, a nagy értékű, illetve a kockázatosnak ítélt területekről. Közülük 13 tender akadt fenn a szűrőn, és összesen 16 kifogásolható tételt találtak, vagyis minden harmadik-negyedik eljárásban találtak súlyos szabálytalanságot. Ha ez nem lenne elég, kb.

minden másodiknál korrekciót írtak elő, több milliárd forint értékben.

A hibák javítására egy sor javaslatot adtak a brüsszeli szakértők és előre szóltak, hogy figyelni fognak. Hát ez nem hatotta meg a magyar illetékeseket, mert még romlott is a helyzet a korábbiakhoz képest. A 2015-2017-es időszakból 1200 milliárd forint összértékű közbeszerzést vizsgálva az Európai Bizottság 29-ből 24 projektben talált kivetnivalót. Nem véletlenszerűen választották ki ezeket, hanem

amelyeknél már messziről bűzlött, hogy valami mutyi van.

A magyar delegáció azt próbálja most elérni, hogy csak 10%-os büntetést kapjanak (ami 400 milliárd forintra rúgna, és irgalmatlanul nagy összeg), szakértők szerint sanszosabb a 25%-os büntetés, ami már 1000 milliárd forint lenne.

(via 24.hu)

Valódi Hírek