Thürmer Gyula azzal indította a munka ünnepét, hogy benyalt a Fidesznek (+videó)

Erősen indult a május elseje.

Aki baloldali, nemzeti és ellenzéki pártot kíván támogatni, annak a Munkáspártra kell szavaznia az európai parlamenti választáson és el kell gondolkodni egy igazi baloldali, vagyis munkáspárti főpolgármester-jelöltről is – durrantotta be Thürmer Gyula a kampányrakétát a párt budapesti ünnepségén szerda délelőtt.

Utána azt fejtegette a 90 fős brigádjának, hogy a Munkáspárt azért baloldali, mert a dolgozóknak akar jobb életet teremteni. Nemzeti, mert

nem támogatja a magyar nemzet felhígulását.

Ugyanakkor ellenzéki, mert bírálja a kormányt, amikor a tőke javára dönt a dolgozók ellenében – sorolta.

Ezt követően nekiment az ellenzéki pártoknak. Szerinte nem baloldali az, aki a Jobbikkal szövetkezik, aki patkánynak nevezi azokat, akik nem rá szavaznak, aki nem meri leírni a hazaszeretet szót és helyette azt írja „haza, szeretet, Európa”. Az sem baloldali, aki az Európai Ügyészségtől várja, hogy

harcoljon a hazai korrupció ellen,

és az sem, aki az európai egyesült államok olvasztótégelyébe akarja lökni a magyar népet.

Munkáspárt majális.

Közzétette: Magyar Munkáspárt – 2019. május 1., szerda

Az ellenzék ostorozása után tért rá a fideszes vágányra Thürmer, amikor arról beszélt, a Munkáspártnak elege van a migránsbarát politikából, a nemzeti szuverenitás korlátozásából,

az Oroszország elleni szankciókból és abból,

hogy milliókat kereső hivatalnokok döntenek a dolgozók helyett.

Orbán Viktorra is kitért, a rendszer ugyan nem jó szerinte, mert a kormány a tőkések javára dönt a dolgozók helyett és egyesek „rohadtul meggazdagodnak”, de a kormányfő Pekingben „odamondta a világ vezetőinek szemébe: Közép-Európának akkor jó, ha a kelet és a nyugat együttműködik. Helyes gondolat, jó gondolat, támogatjuk„.

Ezért aki az európai parlamenti választásokon a Munkáspártra szavaz, az a népek demokratikus Európájára szavaz – mondta Thürmer Gyula.

A Kodály köröndön megtartott ünnepség után a résztvevők, akik közül sokan vörös zászlókat lobogtattak, az Andrássy úton a Városligetbe vonultak. A magasba tartott molinókon a többi között az volt olvasható: „Nem akarunk háborút!”, „Ki a NATO-ból!”, „A munka törvény megfojtja a melóst”.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek