Most egy román párt dobatná ki a Fideszt a Néppártból

Gyűlnek az ellenségek.

Ha csak az a tegnapi (vasárnapi) gyalázatos nyilatkozat lenne, amely szerint Budapest támogatja a székelység autonómia-tüntetését, akkor sem érthetnénk egyet azzal, hogy Orbán Viktor az EPP-ben maradjon” – mondta Traian Basescu, volt román államfő, aki a Népi Mozgalom Pártja tiszteletbeli elnöke.

Basescu ironikusan hozzátette: a magyar miniszterelnök valószínűleg a „progresszív marxisták” között találja majd meg a helyét, mert az ő politikájuk a rend tagadása és a törvénytisztelet hiánya, nem pedig a néppárté.

Traian Basescu

A volt román államfő szerint a PMP országos tanácsa egyhangúlag döntött arról, hogy képviselőit felhatalmazza a Fidesz EPP-ből történő kizárásának megszavazására, mivel álláspontjuk szerint a

magyar kormánypárt „súlyosan megsértette” a Lisszaboni Szerződést.

Úgy vélekedett, a Fidesz nem hajlandó már teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ami az igazságszolgáltatást, a sajtószabadságot és az olyan hatáskör-megosztásokat illeti, amelyekben az EU-nak elsőbbsége van.

Az EPP másik romániai tagszervezete, az RMDSZ, elhibázottnak minősítette a Fidesz kizárására vonatkozó kezdeményezést, és leszögezte, hogy

az ellen szavaz.

Az EPP legnagyobb romániai tagpártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem foglalt állást az ügyben. Ludovic Orban, a PNL elnöke szerint fontos kérdésről van szó, amit alaposan mérlegelni akarnak, de ők is egyetértenek az EPP csúcsjelöltje, Manfred Weber által támasztott feltételekkel és azzal, hogy az EPP működésének alapját képező értékeket és elveket minden tagpártnak be kell tartani. (MTI)

Valódi Hírek