Borította a bilit az egyik vádlott: Czeglédy Csaba elleni vallomást akartak belőle kicsikarni

Valami ütőset vártak a politikus ellen.

A Czeglédy-ügy egyik vádlottja azt állítja: világossá tették előtte, hogy abban az esetben úszhatja meg pár év börtönnel, ha valami ütőset mond Czeglédy Csabáról – írja a hvg.hu.

Mint ismert: nemrég vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el.

Az is kiderült, hogy a főügyészség kilenc terhelttel egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és annak következményeiről. Ez nem csoda, mert a lap szerint azzal riogathatták őket, mivel bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásról van szó,

a büntetési tétel felső határa akár 20 év is lehet.

A hvg.hu által megszólaltatott vádlott a jelek szerint nincs a kilencben, mert nem fogadta el az ajánlatot. A portálnak elmondta, nincs semmilyen extra információja Czeglédyről.

Azt is hozzátette:

Nem tettem semmi rosszat, végeztem a munkámat a munkaköri leírásom szerint, nem követtem el bűncselekményt. Mindvégig úgy tudtam, hogy egy munkaszervezetben,

nem pedig bűnszervezetben dolgozok.”

Czeglédy Csaba is reagált minderre, „ebből látszik, hogy a vádalku lehetőségét az ügyészség fegyverként használja, ilyen módszerekkel próbáltak vallomásokat kicsikarni, nem válogatva az eszközökben. Ez megmagyarázza, hogy az ügyészi nyomás miatt

születtek tucatjával valótlan vallomások az ügyemben”

– mondta és törvénytelennek nevezte, hogy a vádalkut ahhoz kötötték volna, hogy egykori alkalmazottja „mondjon valami cifrát” rá nézve.

A Csongrád Megyei Főügyészséget is megkereste a portál, akik jó hosszan azt fejtegették, hogy semmi törvénytelen nem történt.

Valódi Hírek