Úgy néz Orbán az új Magyar Nemzetre, mint óvodás a kisírt gyurmakészletre (+fotó)

Az elégtétel a szó, amit kerestek.

Szerda reggel a G-nap évfordulóján a Magyar Nemzet nevet vette fel a Magyar Idők, ennek kapcsán a miniszterelnök is kézbe vette az ismét átfordított lapot, amin a vezércikk mellett az Elégtétel szó olvasható.

Szerda reggel. Újra itt a Magyar Nemzet // Wednesday morning. Magyar Nemzet is back.

Közzétette: Orbán Viktor – 2019. február 6., szerda

Tíz hónappal a bezárása után újra megjelent a Magyar Nemzet, bár az újság azt hirdeti, hogy négy év után vannak újra a szellemi szabadságharc frontvonalában.

Mint ismert, valójában a Magyar Idők fut a patinás újság nevén, illetve új főszerkesztő is dukált ehhez, Gajdics Ottó távozott (ő lesz a Szabad Föld élén) és Ballai Attila került a régi-új lap élére.

A vezető anyag hitvallása szerint, “a mai napon, amikor a lap harmadszor megindulva visszaveszi a zászlót, ismételten elkötelezi magát a konzervatív értékrend mellett, egyaránt szem előtt tartva az európai humanista kultúrát, a közép-európai hagyományokat és a nemzeti érdekeket, ahogy tette ezt akkor is, amikor a rendszerváltás vitafórumává vált, s teret adott a magyar értelmiség gondolatainak.”

Valódi Hírek