Úgy indult újra a Magyar Nemzet, hogy csípőből megtagadták, amikor normális újság volt

Totálisan megtagadták azt, amikor normális lapként üzemeltek.

Tíz hónappal a bezárása után újra megjelent a Magyar Nemzet, bár az újság azt hirdeti, hogy négy év után vannak újra a szellemi szabadságharc frontvonalában.

Mint ismert, valójában a Magyar Idők fut a patinás újság nevén, illetve új főszerkesztő is dukált ehhez, Gajdics Ottó távozott (ő lesz a Szabad Föld élén) és Ballai Attila került a régi-új lap élére.

A G-nap 4 éves évfordulóján újraindított lap vezércikke azzal válik főként nevetségessé, hogy párhuzamot von azzal, amikor 1944-ben a nácik zárták be a lapot és 1945 május elsején ismét megjelent. Azt is leszögezik, hogy nem vállalják az elmúlt négy évet.

Tehát amikor normális napilapként funkcionált a Magyar Nemzet azt elvetik, de most visszatértek.

A vezető anyag hitvallása szerint, „a mai napon, amikor a lap harmadszor megindulva visszaveszi a zászlót, ismételten elkötelezi magát a konzervatív értékrend mellett, egyaránt szem előtt tartva az európai humanista kultúrát, a közép-európai hagyományokat és a nemzeti érdekeket, ahogy tette ezt akkor is, amikor a rendszerváltás vitafórumává vált, s teret adott a magyar értelmiség gondolatainak.”

És beleolvasva milyen a lap? A szokásos kormányszócső.

Valódi Hírek