Leleplezték: Tarlósék milliárdos okossága miatt úszott el az e-jegyrendszer

Az e-jegyrendszer problémáiról a sajtó is ír hónapok óta, Tarlós István pedig stábunknak is azt állította, nem tudott arról, hogy a fejlesztés ennyire rosszul áll.

A BKK november 21-én, tulajdonképpen titokban mondta fel a szerződést a rendszert kiépíteni képtelen céggel úgy, hogy

a kivitelezőknek már 6,3 milliárd forintot kifizettek.

Tarlós István pénteken „kivitelezési bonyodalmakra” hivatkozva kezdeményezte Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatójának felmentését, az Indexnek pedig azt mondta,

nem érte veszteség Budapestet, pénz nem veszett el.

Csak az a több mint hatmilliárd, amit már előre kifizettek egy olyan cégnek, amely korábban még nem foglalkozott hasonló projekttel.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

„A BKK olyan hitelszerződést kötött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), amelynek értelmében a törlesztést és a kamatfizetést már akkor meg kellett kezdeni, amikor az e-jegyrendszer még nem termelt bevételt.

– nyilatkozta a Republikon Intézet várospolitikai szakértője a Zoom.hu-nak.

Király Dávid szerint a fővárosnak és a BKK-nak kötelessége lett volna tájékoztati a budapesti lakosokat arról, hogy a hármas metró felújítása után a legnagyobb,

40 milliárd forintos fővárosi nagyberuházás elbukott.

„A városvezetés azt állítja, hogy a fővárost nem érte kár, miközben több mint egy éve fizetünk egy olyan hitelt, amiért cserébe nem kaptunk semmit.”

A BKK hetente jelent a fővárosnak, a fővárosi közgyűlés egyik bizottságának november 7-i meghallgatásán pedig maga Dabóczi Kálmán BKK-vezérigazgató, Tarlós István bizalmasa jelentette ki, hogy közel van a szerződésbontás. – jegyezte meg a szakértő.

Király hangsúlyozta, ha a városvezetés mégis igazat mond, és nem tudott az e-jegyrendszer problémáiról, akkor a városházán olyan komoly személyügyi válság van, amely a BKK vezérigazgatójának rég megkésett menesztésével és az egyik főpolgármester-helyettes jogköreinek csökkentésével már nem orvosolható.

Valódi Hírek