Walter Katalin a Fővárosi Önkormányzatban kialakult káosz miatt mondott le a BKK éléről.
„A folyamatos finanszírozási krízis és a szakmai munkát végtelenül megnehezítő állandó politikai adok–kapok ellenére azért tartottam ki eddig, mert hittem abban, hogy május végéig pont kerül a folyamat végére”
– írta Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója lemondó nyilatkozatában, amelyet az index.hu tett közzé csütörtökön.
Tarthatatlan lett a politikai helyzet a Fővárosi Közgyűlésben Walter Katalin számára
„Sajnos mostanra minden illúzió szertefoszlott: a tegnapi közgyűlésen nemhogy döntés vagy javaslattétel, de még a pályázati felhívásban egyértelműen leírt személyes meghallgatás sem történt meg, miközben a felhívás szerinti elbírálási határidő május 30. volt”
– írta a levelében Walter, aki hozzátette:
„információhoz kizárólag a sajtóból, social média posztokból vagy folyosói pletykákból jutottam. Az eljárásrend kiszámíthatatlan lett, a kiválasztási folyamat diszkriminatív módon eltér egyes cégek esetében”
– jelezte a fővárosi mamutcég leköszönő vezetője.
„Piaci profizmust várnak el a jelentkezőktől, miközben
kiírói oldalról a minimálisan elvárható feltételek sem teljesülnek.
Egész szakmai pályafutásom alatt (legyen az a világ egyik vezető tanácsadó cége, multinacionális pénzügyi vállalatok vagy éppen a CEU) végig a partneri együttműködésben és a felhatalmazó vezetői attitűdben hittem és így is dolgoztam, ilyen kultúrát építettem a BKK-nál is”
– mutatta be a fővárosban történt politikai változásokat Walter.
A lemondott vezérigazgató hozzátette, a Fővárosi Közgyűlésben kialakult viszonyok miatt visszavonja a pályázatát a vezérigazgatói posztra. Ugyanakkor azt ígérte, utódja megtalálásáig zökkenőmentesen fogja továbbvinni a BKK-t, valamint biztosítani fogja az átadás–átvételt az utódjával.