A hazaáruló Fidesz megint leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozását

Az LMP szám szerint 18. alkalommal próbálta elérni az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, ismét sikertelenül.

A meglepő ez alkalommal az volt, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőin kívül két MSZP-s politikus, Molnár Gyula és Gurmai Zita is nemmel szavaztak az LMP törvényjavaslatára.

Az LMP erről kiadott közleményében Keresztes László Lóránt társelnök-frakcióvezető azt írja, a kommunista múlttal való szembenézés a kormánypártoknak már nem fontos.

„Az ország jelenlegi vezetői ma is igazolták: nemzeti elköteleződésűnek hazudják magukat, de valójában a kommunista rendszert restaurálják. Határozott meggyőződésünk, hogy a mai leszavazás is azt jelzi, hogy a Fidesz soraiban ma ott ülnek a kommunista rendszer névtelenségben tartott fenntartói.”

– áll a közleményben. A párt álláspontja, hogy egy diktatúra titkaira nem lehet demokráciát építeni, ezért az LMP eltökélt abban, hogy az elmúlt rendszer összes piszkos titka kiderüljön.

A kormánypártok felelnek azért, hogy a Kádár-rendszer tovább élhet itt Magyarországon, így különösen a kormány ötvenes évek hangulatát idéző propaganda-birodalmában.

– írta Keresztes.

(via 444)

Valódi Hírek