A pórnép gyermeke 2020-tól be sem teheti a lábát a Corvinus egyetemre, gigantikus tandíjak jönnek

Hogy is volt az a népszavazás a tandíjról?

A Corvinus Egyetemen nem hirdetnek állami férőhelyet 2020-tól. Ezt Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja jelentette be – írja a Népszava.

Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, de a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen.

Emellett

2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni a külföldi hallgatók számának arányát.

Hamarosan egy nemzetközi kollégium építésébe is belekezdenek, valamint a külföldi oktatók, kutatók arányát is növelni akarják.

A folyamat egyik kezdő lépése lehet a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodás, amit most pénteken írhatnak alá. Ennek keretében egy kettős diplomaprogram indul az egyetemen – szemeszterenként mintegy

négymillió forintos tandíjjal.

Az átalakulás lebonyolítását az állam nem bízza a véletlenre. Az erre a célra létrehozott munkacsoportban négyféle minisztérium képviselői vesznek részt.

Az egyetem dolgozói értekezletén több kérdés is felmerült, azonban többségükre nem kaptak választ.

Az egyik oktató arról érdeklődött, pontosan mekkora lesz az az összeg, amivel a kormány feltőkésíti az egyetemet jövőre működtető alapítványt. Lánczi András – a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke jelenleg a Corvinus rektora is – erre azt mondta, nincs felhatalmazva arra, hogy elmondja. Egy másik oktató arról kérdezett, milyen lesz az alapítvány kuratóriumának összetétele, a rektor erre csak annyit mondott:

„nagy autonómiával történik majd a kuratórium felállítása.”

Jelentsen ez egy fideszes káder szájából bármit.

A mintegy másfél órás tájékoztató után többen nemtetszésüknek adtak hangot Lánczi viselkedését illetően, és azt sem hitték el neki, hogy a kormány nem akar beleszólni a Corvinus működésébe.

„de kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük a tudomány e jeles képviselőjének szavait?”

– így búcsúzott az egyetem egyik oktatója.

Valódi Hírek