Ujhelyi korábban nem támogatta a 7-es cikkelyt – Amikor erre Gyurcsány emlékeztette, őt vádolta hazugsággal

A szocialisták enyhén szólva következetlenek.

Nem szeretjük, amikor egymással foglalkoznak az ellenzék pártjai, de ha már így alakult, röviden tisztázzuk a tényeket.

Mindenki emlékezhet rá, hogy az MSZP az utolsó napig hezitált, hogy meg merjék-e szavazni a Sargentini-jelentést, mert attól féltek, hogy a Fidesz részéről le lesznek hazaárulózva miatta.

Szakács László MSZP-alelnöknek ez ügyben nyújtott világbajnok maszatolós produkciójáról több hírportál, így a 24.hu (itt találod) és a 444.hu (itt találod) is vitriolos cikkben emlékezett meg.

Gyurcsány Ferenc hétfő esti ATV-interjújában erre emlékeztette a nézőket, valamint arra, hogy szép dolog Ujhelyi István frissen jött hevülete, de korábban bizony ő is elhatárolódott a 7-es cikkely alkalmazásától.

Ezután Ujhelyi a Facebookon hazugsággal vádolta meg Gyurcsányt, amely posztot Rónai Egon sietve meg is osztott, mint írta, „az igazság kedvééért”.

Pedig az igazság bizony az, hogy Ujhelyi 2015 decemberében még egyértelműen elhatárolódott a 7-es cikkely alkalmazásától. Erről akkor több közleményt is kiadott az MSZP, amelyek megtalálhatóak az MTI archívumában ITT és ITT.

Erre már Niedermüller Péter, a DK európai képviselője hívta fel a figyelmet keddi posztjában.

MSZP-közlemény, 2015. december 2.:

„soha nem fogom támogatni, hogy Magyarországgal szemben bármilyen olyan szankciót vezessenek be az aktuális kormány működése miatt, amely sérti a magyar nemzet érdekeit. Orbán Viktor ugyanis nem egyenlő a magyar nemzettel. Nem támogatom tehát sem a 7-es cikkely biztosította eljárás megindítását, sem Magyarország jogainak bárminemű csonkítását.”

(forrás)

MSZP-közlemény Ujhelyi István aláírással, 2015. december 16.:

Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza, vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankcióknak.”

(forrás)

Niedermüller Péter teljes posztját pedig itt találod.

Gyurcsány Ferencnek tehát sajnos igaza volt, amikor az MSZP következetlenségére hívta fel a figyelmet.

Valódi Hírek