A szupertehetséges Mészáros Lőrinc már vasutat is építhet

A nemzet gázszerelőjének cégbirodalma újabb kis ékkővel gyarapodott.

Vasútépítő céget alapított Mészáros Lőrinc – számolt be a 24.hu. A milliárdos polgármester RM International Zrt. néven jegyeztette be új cégét, ugyanarra a felcsúti címre, mint a Mészáros és Mészáros Kft.-t, a fő tevékenysége pedig a vasútépítés lesz.

A cég igazgatóságából természetesen nem maradhatott ki a miniszterelnök kedvenc oligarchájának lánya Mészáros Beatrix, illetve másik lányának férje sem (Mészáros gyerekei legutóbb egy 835 milliós közbeszerzést vihettek el).

Mészáros már eddig is fontos szereplője volt a vasútfejlesztési és felújítási közbeszerzéseknek, R-Kord nevű cége például részt vesz a dél-dunántúli vasútrekonstrukcióra kiírt állami közbeszerzésben.

Mészáros Lőrinc legújabb cége nyilván nem marad munka nélkül,

itt van például kapásból a kínai hitelből felújítani tervezett gigaprojekt, a Budapest-Belgrád vasútvonal.

A Horthy-korszak főnemeseinél is gazdagabb felcsúti polgármester birodalma szédületes tempóban gyarapodik. Kiderült például, hogy egy cseh céggel közösen bevásárolta magár a Mátrai Erőmű Zrt-be is, pár nappal korábban pedig a CIG Pannónia biztosítóban vásárolt jelentős részesedést.

Valódi Hírek