Óriási kamu? Az ex-fideszes képviselő szerint nem igaz, hogy 1,7 millióan küldték vissza a konzultációs kérdőívet

Egy hónapos harc után engedték meg, hogy két ellenzéki politikus szemrevételezze a beérkezett konzultációs íveket.

Hadházy Ákos, az LMP képviselője a látogatás után kijelentette: egyáltalán nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről – számolt be a Magyar Nemzet.

Azaz nem igaz a kormány állítása, hogy több mint 1,7 millióan mondtak véleményt az úgynevezett Soros-tervről.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos másfél órát kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy három különböző budapesti telephelyen betekinthessen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába. A képviselők két VIII. kerületi és egy zuglói helyszínen nézhették meg az ívek feldolgozását. Mindhárom helyen azt mondták az ott dolgozók, semmilyen nyilvántartást nem vezetnek.

Hadházy a sajtónak úgy nyilatkozott, legfeljebb 900 ezer ívet láthatott a dobozokban.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az LMP-s politikus nyilatkozatára természetesen sorosozással válaszolt: szerintük az LMP Soros György megrendelésére támogatja a kvótát, és meg akarja akadályozni, hogy a magyarok erről elmondják a véleményüket.

Valódi Hírek