Dobrev Klára: A kormánypárti sajtó hamarabb értesült az idézésemről, mint én magam (+videó)

Dobrev Klára szerint egyértelműen politikai indíttatású eljárásról van szó.

Dobrev Klára pénteken vett részt Kecskeméten a NAV meghallgatásán, ahova Czeglédy Csaba büntetőügye miatt idézték be.

Gyurcsány Ferenc felesége elmondta, olyan politikai ihletésű eljárásról van szó, ahol a nyomozó még kérdezni sem tudott az előre megírt szöveg nélkül. Azt is hangsúlyozta, nagy baj van azzal, hogy folyamatosan szivárognak az információk az ügyészségtől és a nyomozóktól a Fidesz közeli médiához:

„A kormánypárti sajtó hamarabb értesült az idézésemről, mint én magam.”

A kihallgatásnak egyébként elmondása szerint semmi értelme nem volt azon túl, csak hogy készíthessenek egy fotót Orbán legnagyobb ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségéről, amint egy büntetőüggyel kapcsolatban kihallgatják.

Dobrev Klára azt is elárulta, nem csak Czeglédy Csabának adtak segítséget, hanem másoknak is, akik hozzájuk fordultak, természetesen a törvények betartásával.

Valódi Hírek