Még mindig gyakori a megbélyegzés, könnyűnőcskézés, áldozathibáztatás. Szabó Erika cikke segít rendet tenni a fejekben.
A kérdés, ami egyre több helyen előkerül Hollywood legfrissebb botránya kapcsán, és már nem tudom szó nélkül hagyni: „most persze mindenkinek van róla egy sztorija, hogy micsoda undorító, nyomulós kéjenc a fazon, de ha ez köztudott volt, akkor mégis miért mentek fel a színésznők Harvey Weinstein hotelszobájába, ha tudták róla, hogy miféle?”
Annyira könnyű otthon, a karosszékben hátradőlve ítélkezni, kurvázni, áldozatot hibáztatni, szórni az „ilyen velem soha nem történhetne meg” –típusú okosságokat. Nem áll ez nagyon távol attól a véleménytől, hogy egy nőt nem lehet olyan könnyen megerőszakolni, miért nem zárja össze a lábát – hallottuk ezt is elégszer mostanában.
Inkább nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére. Mint oly sok más esetben, itt is segít az empátia. Mert bármilyen hihetetlen is, ezek a nők minden erejükkel azon voltak, hogy ne a legrosszabbat feltételezzék.
De tényleg, vajon hogyan kötött ki annyi színésznő a köztudomásúlag perverz, rosszhírű cukrosbácsi hotelszobájában?
Harvey Weinstein
Először is: hányszor, hányan éreztük már azt egy állásinterjúval kapcsolatban, hogy van itt pár zavaró dolog, ami nem tetszik, de ha az első furcsaságtól megfutamodok, akkor esélyem sem lesz? Hogy kimondottan ellenszenves a leendő főnök, de maga a munka hatalmas lehetőség? (Különben is, lehet, hogy csak én vagyok túl gyanakvó.)
Ismeritek, milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni az álláspiacon, egy rendkívül túltelített szakmában? Pontosan tisztában lenni azzal, hogy mivel akarsz foglalkozni egész életedben, de tudni, hogy elképesztően nehéz utat választottál? Nagyon akarni valamit, amiről tudod, hogy még több száz, hozzád hasonló ember akarja ugyanúgy, ugyanannyira, mint te?
Másodszor: itt nemcsak egy lehetséges főnök – beosztott viszonyról van szó, ez a találkozás az illető teljes jövőbeli karrierjét megalapozhatja. Tisztázzuk pontosan, ki a történet főszereplője, és milyen súllyal bír az ő személye a világ legnagyobb versengésével átitatott iparágában. Harvey Weinstein az a nehézsúlyú producer, aki gyakorlatilag élet és halál ura volt Hollywoodban. Egy ámenjétől, telefonhívásától, aláírásától karrierek függtek. Ha úgy akarja, adott színész vagy színésznő Oscar-díjas lesz. És ha úgy akarja, akkor adott színész vagy színésznő soha nem rúg labdába ebben a szakmában.
Én most megpróbálom elképzelni, mi minden járhat egy pályakezdő, fiatal színésznő fejében, amikor Harvey Weinstein azt mondja neki, hogy oké, beszéljük meg a szerep részleteit, találkozzunk este nyolckor a 123-as szobában. Ha a színésznőnek eszében sincs szexuális ellenszolgáltatást nyújtani egy szerepért cserébe, akkor is körülbelül ezek a gondolatok keringhetnek az agyában, amikor azt fontolgatja, hogy belép-e azon a bizonyos ajtón:
„Igen, hallottam róla ezt-azt, de ez lehet csak pletyka, hiszen mennyi rosszakarója lehet egy ilyen sikeres embernek? Végül is ez egy híres hotel és egy ő híres producer, csak nem akar ő sem nyilvánosan megszégyenülni, szóval nem feltételezem a legrosszabbat.
Hollywoodban az interjúk amúgy sem mindig hivatalos formában, irodában történnek, a munkaidő sem 9-től 5-ig tart, nem feltétlen szokatlan az, hogy hotelben van egy megbeszélés, és biztos nem csak kettesben leszünk.
Valószínűleg lesz ott rajta kívül rendező, asszisztens, stúdiótól még valaki, nem para. Nagyon szeretném megkapni ezt a szerepet, ne lássa rajtam, hogy azonnal megfutamodok, hogy már az első találkozónál problémázok.
Ebben a szakmában minden lehetőséget meg kell ragadni, mert lehet, hogy nem lesz több. Nem örülök, hogy hotelszobában lesz a megbeszélés, de lehet, hogy neki így kényelmesebb, végül is az ő ideje drágább, mint az enyém.
Tiszta szerencse, hogy be tudott szorítani az idejébe. Én nem vagyok még olyan helyzetben, hogy feltételeket szabjak, mikor és hol történik a meghallgatás, azzal azonnal elásnám magam. Eleve hihetetlenül nagy dolog, hogy eljutottam odáig, hogy meghallgatásra megyek egy ekkora filmhez, és Harvey Weinstein személyesen akar beszélni velem! Végre itt az alkalom, hogy ne csak egy önéletrajz legyek a kupacban.
Persze hogy jobban örülnék, ha irodában vagy stúdióban találkoznánk, de különben ha így is lenne, mi biztosítékom van rá, hogy ott nem történik semmi gázos dolog, csukott ajtók mögött? Ha meg bármivel bepróbálkozik, nemet mondok és kész. Megtehetem, vannak még más filmek, más stúdiók, más producerek is.
De egyáltalán nem biztos, hogy próbálkozni fog, lehet, hogy szeret rámászni a nőkre, de ez nem jelenti azt, hogy MINDEN nőre, illetve azt sem, hogy csak így lehet szerephez jutni az ő filmjeiben.
Lehet, hogy undorítóak a nőügyei, de nem kell őt emberileg kedvelnem, ez csak munkakapcsolat lesz az én szememben, ezt tisztázom majd, ha arra kerül a sor. Egy próbát mindenképpen megér a dolog. Ha el sem megyek, akkor egész biztos, hogy nem kapom meg a szerepet.”
(És igen, szándékosan nem foglalkoztam azokkal, akik úgy léptek be az ajtón, hogy lesz, ami lesz, készen álltak arra, hogy ha feküdni kell, akkor fekszenek a szerepért. Persze, hogy vannak ilyenek is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy mindenki ilyen, és bárkit rá lehet kényszeríteni erre, akár filmproducerrel, akár cégvezetővel vagy HR-essel való interjúra indul. Ez az élet minden területére igaz, ahogy az is, hogy minden empátiától mentesen az áldozat bűnösségét feltételezni abszolút rohadék dolog.)
Szabó Erika
