Na, most aztán tényleg nem lennék Ferenc pápa helyében: napokon belül Semjén Zsolt kiátkozhatja Őszentségét.
Mert a magyar ember elfogadta és magáénak tudta Lánczi András útmutatását, amely szerint – mint emlékezhetünk – „amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája”, továbbá a korrupció „nemzeti ügy”, s most ebbe a szép, komoly, tartalmas és örök időre szóló tanításba gyalogolt bele teljes érzéketlenséggel a pápa, amikor a korrupciót (corruzione – Machiavelli a corruzionét a kormányzás romlásával azonosítja) a tanítóhivatal feje egyenesen istenkáromlásnak (bestemmia), rákos daganatnak (cancro) nevezte, amely elpusztítja az életünket, s amely ellen közös fellépésre van szükség.
A pápa azt is mondta, hogy a bűn megbocsátható, a korrupció nem, ugyanis a bűnös él a bocsánatkérés lehetőségével, a korrupt soha, minthogy úgy érzi: nincs miért bocsánatot kérnie. A korrupciót (mintha csak Magyar Bálint könyvét olvasta volna) azonosítja a maffiával, amelyet „szörnyű társadalmi mételynek” nevez, s amely kizsákmányolja az embertársakat.
A Szentszéken a korrupcióval összefüggésben egy kánonjogi tervezetet készítenek elő, s szó van a korrupt személyek exkommunikációjáról.
Ferenc pápa amúgy teológiailag abszolút következetes. („Megvesztegetést el ne fogadj, mert a megvesztegetés megvakítja az éleslátókat és elferdíti az igazak szavait.” – 2Mózes 23,8) Csak röviden utalnék arra, hogy a kereszténység a bűn perszonalizmusáról beszél, személyes jellegéről, s ennek megfelelően a személyes felelősségről (responsibilitas), következésképp a személyes bűnbánatról.
Ám a bűnszövetkezetben elkövetett bűnök – így maga a korrupció – a bűn személyes jellegét úgyszólván teljesen elhalványítja, elszemélyteleníti, s a bűn folyamatosan „átruházhatóvá” válik. Nincs személyes felelősség, nincs személyes bűnbánat és bűnbocsánat.
Ugyanakkor a közösség egészét fosztják meg a közös javaktól, a közpénzektől, a lehetőségektől és persze a közpénzek egyik fő rendeltetésétől, hogy azok a leginkább rászorulókhoz, nélkülözőkhöz jussanak el. Ráadásul a közösség, amely mindezt látja, hallja és tapasztalja, némaságával – óhatatlanul – bűnrészessé válik, azaz az isteni törvényt sértő cselekedet, ha jogilag nem is, de etikailag a kollektív bűnösség állapotát teremti meg. Hát imigyen, röviden.
Vagyis Ferenc pápa a kereszténység ügyére nagy hangsúlyt helyező Fidesz-KDNP-kormányt és ideológusait (így a nagy Lánczi Andrást) egyszerűen istenkáromlónak minősítette.
Márpedig az istenkáromlókra – amint ez tudható Dante Poklának 14. énekéből – (a Pokol Hetedik Körében) széles pelyhekben hull majd a tűzeső. De nem sokkal odébb, a 21. énekben (a Pokol Nyolcadik Köre) a korrupt tisztviselők merülnek majd alá a bugyborékoló forró szurokban, azok, akik „pénzért a nemből igent csinálnak”, a 22. énekben a közpénzek sikkasztói fürdőznek a szurokban, miközben az ördögök karmaikkal a húsukat tépdesik. És mindössze egy énekkel odébb, a 23-ban találkozunk a képmutatókkal, azokkal, akik kereszténységről prédikálnak naphosszat, s közben bűnt bűnre halmoznak.
Ennyit, miheztartás végett.
Gábor György
