Csúnyán lealázták a holland szélsőjobbot

A Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt (VVD) 21 százalékot szerzett a hollandiai parlamenti választásokon, messze megelőzve a Geert Wilders-féle Iszlám- és bevándorlásellenes Szabadságpártot (PVV), amely 13 százaléknyi voksot kapott.

A harmadik helyen a szavazatok 90 százalékának összesítése után 12,6 százalékkal a kereszténydemokrata párt (CDA) végzett, negyediken pedig, elenyésző különbséggel a liberális D66.

Ezzel a 150 fős parlamentben a VVD várhatóan 32, a PVV pedig 19 képviselői mandátumot kaphat.

Mark Rutte miniszterelnök, aki már a számára kedvező exit poll eredmények ismeretében a sajtó elé állt, azt mondta: “Működött az üzenetünk. A következő néhány évben is folytatni akarjuk a munkánkat, hogy Hollandia továbbra is biztonságos és stabil ország legyen.”

Hozzátette: azt az üzenetet kapják Európa minden részéről, hogy

Hollandia megállította a populizmus rossz formáinak terjedését.

Wilders hajnalban elismerte pártja vereségét és kijelentette: a Szabadságpárt kemény ellenzéki erő lesz a következő parlamentben.

(Guardian/24.hu)

Valódi Hírek