„[Észak-Koreában] Láttam a vidéket. A félelmet. A terrort. A beletörődést. A mindenhol jelen lévő katonaságot. A hatalmas szobrok árnyékában a terrort és a nyomort.
És persze én is láttam a katonai elitnek fenntartott kaszinókat, aludtam a pártüdülőben (többen is), voltam a boltokban, ahol az éhező tömegekkel ellentétben a legfinomabb svájci csokit és a legjobb piákat lehetett beszerezni. És láttam az ablak nélküli sivár házakat. A szánalmas viskókat, ahol nehéz lehet kibírni a kemény telet.
Többször kaptam sírógörcsöt az ottlétem alatt. Hogy a világ tűri ezt. Hogy embereket, huszonhárom millió embert ember alatti szinten tartsanak, propaganda által átmosott aggyal. Rettegésben, remény nélkül. Míg egy nagyon szűk réteg üli a torát.
Erre a helyre ment Edvin Marton. Aki vagy végtelenül cinikus (pénzért ugye mindent), vagy egy utolsó féreg, aki ránt egyet a vállán és kedvvel aláz meg 23 millió szenvedő embert.
Vagy vak, aki beszopja az elé tárt képet, a csillogást, a turista szigeteket, a tündéri Keszongot, stb… – a diktatúrák kedvvel mutatnak hamis képet, de aki nem teljesen imbecillis, átlát a szitán, vagy egyszerűen egy szerencsétlen kapálózó hülye, akinek már fogalma nincsen arról, hol a határ, mindenre képes, csak hogy szó legyen róla.
Aki egy embertelen diktátort szórakoztat, aki egy gyilkos gépezet kozmetikázásában részt vesz, az a legalja ember. Szégyellje magát!”
Karafiáth Orsolya (24.hu)
