Szemtanúk szerint vagánykodott a BMW-s fiú, aki mellett meghalt egy 17 éves lány (fotó, videó)

A szintén 17 éves fiú és a barátja is életveszélyesen megsérült, őket helikopterrel vitték kórházba.

Tegnap Seregélyesen fának csapódott egy BMW. A kocsiban hárman ültek, mindhárman 17 évesek, éppen iskolába igyekeztek. A Kéklámpások nevű Facebook oldal beszámolója szerint a fiúk Székesfehérvárról indultak, lány társukat Seregélyesen vették fel.

A halálos baleset attól a szakgimnáziumtól 200 méterre történt, ahová a fiatalok járnak. Az egyik szemtanú elbeszélése alapján a BMW vezetője gyorsan hajtott és menőzni próbált a kocsival.

“Már nem ez volt az első olyan eset, hogy húzkodja a kormányt. Dühös vagyok rá. De sajnálom is persze.”

A BMW eleje (fotó: Kéklámpások)

A balesetet többen végignézték, egyikük ezt mondta a helyi tévének:

“Láttam, hogy elég borzalmas állapotban vannak. Az egyikük már kint feküdt a kocsi mellett, a másikuk majdnem megfulladt.”

Teljesen összeroncsolódott a kocsi teteje (fotó: Kéklámpások)

A 17 éves lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét, a két fiút, köztük az autó sorőrjét, helikopterrel szállították kórházba Székesfehérvárra, illetve Budapestre.