Itt a hivatalos magyarázat: Kiderült, mi okozta a genovai híd összeomlását

Megszólalt a katasztrófát vizsgáló bizottság elnöke.

A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze – közölte a sajtóval hétfőn Roberto Ferrazza, a katasztrófa okait vizsgáló bizottság elnöke.

A jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a genovai Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása.

A híd közelében lévő biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Ferrazza szerint a híd „először elfordult, meghajlott és utána omlott le”.

Elmondta: ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet.

Közölte:

a híd kilencedik pillére feletti ferdekábel szakadhatott el,

ami a hídtest, majd ugyanennek a pillérnek is omlását okozta.

Ha viszont a híd betontalapzatától indult az omlás, akkor ez először szintén a kábelt szakította el, majd a pillért dönthette le.

A szakértő szerint az esetleges szakadást az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés – például a tenger közelsége miatti sólerakódás -, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió gépjármű haladt át – a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese.

A hidat használó autósok szerint köztudott volt, hogy a híd „recseg és mozog”, az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

(Index nyomán)

Valódi Hírek