Százmilliónyi közpénz ment a levesbe: Mengyi Roland tudásközpontot ígért, de csak egy gazzal benőtt telepet kaptak a borsodiak

Mengyi Roland “Voldemort” két és fél évvel ezelőtt nagy csinnadrattával jelentette be, hogy tudásközpont épül Szikszón. Ehhez képest csak némi gazzal benőtt terület várta az újságírókat.

A Magyar Narancs újságírói szerették volna megnézni a borsodi beruházás eredményeit, de sajnos csak egy gazos telepet találtak a megadott helyszínen.

A tudásközpont ötlete eredetileg az Exerlon Technológiai Tudásközpont Nonprofit Kft-től származott, akik a Darányi Ignác Terv forrásaiból 42,5 millió forintot kaptak a megvalósításra.

A cég tulajdonosa és egyik ügyvezetője, Ungár János korábban azt mondta: a központban majd lesz napelemes rendszer, biomassza- és hőszivattyús rendszer, ezek hasznosításáról pedig bemutatót tartanak az önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, egyetemistáknak.

Érdemes tudni, hogy az Exerlonban részesedése van még Ungár Bencének, aki korábban résztulajdonosa volt a jelenleg a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonában álló IBC-Projekt Gazdasági Tanácsadó Kft.-ben.

Ungár János azt mondta, 38 millió forintot kaptak, ehhez tettek hozzá 20 millió forint önrészt, amelyből megvették a telket és ebből költöttek az épületre is, ami jelenleg meglehetősen lerobbant állapotban van.

A tetejére ugyan tettek napelemet, de kétséges, hogy az működik is.

Az ügyvezető szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál azt mondták, a fejlesztés két ütemben zajlik majd. Az elsőn sikerrel szerepeltek, a másodikat viszont nem is írták ki.

A lap talált egy másik becsődölt projektet is a településen. A Borsod Munkaruha Kft. 78,9 millió forintot kapott arra, hogy új gyártócsarnokot és telephelyet alakítson ki. Vállalták, hogy hozzátesznek 52,7 millió forint önrészt, de végül a támogatást minisztériumi engedéllyel átadták a Syoss Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek.

Az összesen 131 millió forintos beruházás telephelyén most egy üres épület áll, a Syoss ellen pedig 2016 óta öt, azóta lezárult végrehajtást kezdeményezett a NAV.