Krémer Ferenc: Az LMP és a Momentum trükkösen szolgálják a NER-t

A Fidesz 2018-as hatalmon maradását szolgálják azok az “ellenzéki pártok”, akik azzal hülyítenek minket, hogy ők majd külön fogják legyőzni Orbán rendszerét – véli a neves szociológus, akit 2012-ben politikai okokból bocsátottak el állásából. Krémer Ferenc írását változtatás nélkül közöljük.

fotó: 168ora.hu

Hic Rhodus, hic salta! – Mondták a tengerészek az utasnak, aki egész úton arról hencegett, hogy Rodosz szigetén egyszer milyen nagyot ugrott.

Velünk nem is egy, de már szinte megszámlálhatatlan hencegő utazik együtt a NER-nek nevezett mocsáron át – ők az ellenzéki pártjaink. Egymást túllicitálva hitetnék el velünk, hogy ők ugranak a legnagyobbat, ha majd eljön az ideje. Nekünk pedig választanunk kell: tovább hajózunk-e a fertőző mocsárban a hencegőkkel, vagy ki tudja kivel, de a száraz felé fordítsuk az ország hajóját.

Mindegyik ellenzéki párt a legszívesebben egyedül vágna neki a 2018-as választásoknak, de sokan tudják, hogy ez lehetetlen. Sőt, talán mind tudják, külön-külön súlyos vereséget szenvednének.

Van azonban két olyan szervezet, az LMP és a Momentum, amelyik ennek ellenére azt hirdeti: ők egyedül indulnak, akármi is történjék, és már önmagában ez győzelem lesz (a számukra). Vajon miért? Nehéz kihámozni a mellébeszélésből, de talán mindegy is.

Most a következmények számítanak és nem a furfangos politikusi blabla – most például arról, miért nem vesznek részt az október 23-i közös ellenzéki megemlékezésen.

Régóta nyilvánvaló, hogy akik olyan helyzetet állítanak elő, amelyben a NER-legények hatalmon maradhatnak, azok a Fideszt szolgálják. Az LMP már másodszor, a Momentum még csak először teszi ezt.

Krémer Ferenc