Szél Bernadett beleköpött a levesbe: Mégsem lesz közös ellenzéki tüntetés október 23-án (+videó!)

Az LMP az utolsó percben lefújta a közös tüntetést.

Gulyás Márton Közös Ország Mozgalma egy színpadra szerette volna állítani október 23-án azt a nyolc ellenzéki pártot, amelyek aláírták az igazságos választási rendszerről szóló javaslatot is.

Az összellenzéki nagy tüntetésnek szimbolikus jelentősége is lett volna: a széthúzás és az önös pártérdek-érvényesítés helyett végre együtt mutathatott volna erőt az ellenzék az ’56-os forradalom évfordulóján.

Ez az összefogás önmagában bizonytalan választók sokaságát mobilizálhatná, felébresztve a reményt, hogy mégis van esély a Fidesz elzavarására. A közös tüntetésre igent mondott az MSZP, az Együtt, az DK, a Párbeszéd, a Liberálisok, és a Moma is.

Ebbe a közös ellenzéki levesbe köpött bele Szél Bernadett, amikor Kálmán Olga csütörtök esti műsorában bejelentette: nem hajlandó egy színpadra állni ellenzéki társaival. (Azokkal, akikkel egyébként az LMP közösen dolgozta ki és írta alá az igazságos választási rendszerről szóló javaslatot.)


.

Mindezek miatt a Momentum is kihátrált az akcióból, ők ugyanis azt találták ki, hogy csak akkor mennek el a tüntetésre, ha minden ellenzéki párt részt vesz rajta, akik a Gulyás Márton-féle javaslat kidolgozásában is részt vettek.

NYF-kommentár: Bravó! Sikerült ezt is szépen elcseszni, a Schiffer-párt nem hazudtolta meg magát.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

 

Valódi Hírek