Orbán elmondta, hogy kiket kell „kizárni”, kiket kell „eltávolítani”.
Orbán Viktor
Orbán Viktor magyar jogász és politikus, 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke.
1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. A Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde tette országszerte ismertté nevét és pártját.
1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990 és 1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé,[4] 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke, 2021-től a Centrista Demokrata Internacionálé (wd) alelnökeinek egyike (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek Orbán Viktor életéből:
Kiszivárgott Orbán titkos „haditerve”: Ezt a területet akarja elfoglalni
Komolyan nyomja a háborús retorikát.
Mi történik? Eddig kritizálta az egészségügyet, most Orbán csapatában dolgozik
Orbán Viktor jelentette be a hírt.
Megkérdezték Sulyok Tamást, mit gondol Orbán március 15-i beszédéről: A válaszban nem volt köszönet
Minden a legnagyobb rendben.
Schmidt Mária ledobta az atombombát: A bírók dolga az ítélet, nem a pofázás
Ez kemény!
Lavina indult: Rengeteg pszichológus és pszichiáter is tiltakozik Orbán Viktor poloskázós beszéde ellen
Egyre nagyobb a felháborodás.
Demonstrációt tartanak a bírók Orbán Viktor poloskázós beszéde miatt
Mindennek van határa.
Megtörtént az eskütétel: Kiderült, ki ült be Varga Mihály helyére az Országgyűlésben
Újabb „harcostárssal” bővült a Fidesz-KDNP az Országgyűlésben.
Kiütötte a biztosítékot náci beszédével a miniszterelnök: Kemény figyelmeztetést küldött Orbánnak az Országos Bírói Tanács
Tudatták, hogy egy jogállamban egyetlen politikus részéről sem megengedhetők az ilyen megnyilvánulások.
Jön a horror: Minden eddiginél sötétebb leszámolásra készülnek Orbán Viktorék
Eszelős tervet forral az Orbán-kormány.
Bejelentették: Feljelentik Orbán Viktort a március 15-i uszító beszéde miatt
Vége van!
Déri Tibor: Amikor a miniszterelnök elkezd embereket rovarnak nevezni, ott nem vita zajlik. Ott hadüzenet van
Átlépett egy határt a miniszterelnök.
Hatalmas felháborodást keltett Orbán ünnepi beszéde: Még Deutsch Tamás klubjának szurkolói is elítélték a miniszterelnök poloskázós dumáját
Dehumanizáló megjegyzéseket tett Orbán.
Nyilvánosságra hozták: Ilyen lesz a „véleménynyilvánító szavazás” szavazólapja (+fotó)
Így szavazhatunk majd Ukrajna EU-s tagságáról.
A bírák nem hagyták szó nélkül Orbán poloskairtó beszédét: Ezt üzenik a leszámolásra készülő miniszterelnöknek
Még a saját Alaptörvénye is ellentmond Orbánnak.
Dobrev Klára: Orbán miatt elkezdődött az élet-halál harc Magyarországon!
Mindenkinek el kell döntenie, melyik oldalon áll, a fasiszták vagy a normalitás oldalán! – közölte.
Friss fotók a hatvanpusztai palotáról: Gigantikus méretű lett az Orbán család birtoka
A keleti despoták fényűzését idézi Hatvanpuszta.
Gréczy Zsolt: Poloskának nevezni mindenkit, aki nem fideszes, az náci beszéd!
Orbán Viktornak számolnia kell a következményekkel – jelezte a DK politikusa.
Áll a bál: Durván kiosztották Orbán Viktort a nemzeti ünnepen elmondott náci beszéde miatt
Orbán Viktor náci retorikát használva dehumanizálta a magyar társadalmat – hívták fel a figyelmet.
Kiakadt az ismert történész a miniszterelnök 12 pontján: Ungváry Krisztián szerint Orbán Viktor nemzetáruló
A történész aljas nemzetárulásnak értékelte Orbán húzását.
Itt a videó: Pusztító ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor március 15-én
Papírról olvasta fel zavaros beszédét a politikus.
Dobrev Klára: Orbán Viktor előkészíti Magyarország kilépését az EU-ból (+videó)
Felkavaró videót osztott meg Dobrev Klára arról, hova juttatta Magyarországot Orbán.
Mire készül Orbán? Nagyon furcsa levéllel hergeli a határon túli magyarokat a miniszterelnök
Valószínűleg már várták.
Rendkívüli: Megadta magát Orbán Viktor, a magyar kormány behódolt az EU-nak
Jobb belátásra bírták a Fidesz elnökét.
Gyurcsány keményen kiosztotta Orbánékat: „Mi nem fogadjuk el, hogy lehet ölni!”
Nagyon mást gondolnak a világról.