Dagad a botrány: Előzetes letartóztatásba helyezték a magyar kémeket Ukrajnában

Orbán Viktor kormánya veszélybe sodorta Magyarországot.

Előzetes letartóztatásba kerültek a kémkedéssel vádolt magyar állampolgárok Ukrajnában

Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyeztek két magyar állampolgárt Ukrajnában, akiket azzal vádolnak, hogy a magyar katonai hírszerzés megbízásából kémkedtek Kárpátalján. Tovább fokozódik a diplomáciai feszültség Budapest és Kijev között.

Egy kijevi bíróság hatvan napos előzetes letartóztatást rendelt el annak a két személynek az ügyében, akiket az ukrán hatóságok azzal vádolnak, hogy Magyarország javára folytattak hírszerzési tevékenységet – számolt be róla a Szuszpilne nevű ungvári lap.

A gyanúsítottak korábban az ukrán hadsereg kötelékében szolgáltak, ellenük hazaárulás miatt indult eljárás. Amennyiben bűnösségüket bebizonyítják,

akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható rájuk (!).

Mint ismert, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken jelentette be, hogy azonosított egy magyar katonai hírszerző hálózatot Nyugat-Ukrajnában. Közlésük szerint a letartóztatottak célja katonai és stratégiai adatok továbbítása volt Magyarország részére.

Pattanásig feszült a viszony Magyarország és Ukrajna között

Az ügy azonnal komoly diplomáciai következményeket vont maga után: a magyar kormány válaszul kiutasított két ukrán állampolgárt az országból, amit Ukrajna is „viszonzott” azzal, hogy két magyar diplomatát utasítottak ki, akiket nemkívánatos személyeknek nyilvánítottak.

Részletesen írtak a két személy tevékenységéről

Úgy tudni, a két őrizetbe vett személyt a magyar titkosszolgálat toborozta azzal a céllal, hogy adatokat gyűjtsenek a Kárpátalján tapasztalható katonai mozgásokról, felszerelésekről. Feladatuk volt a feketepiacon elérhető katonai eszközök vizsgálata, a magyar lakosság és a katonai jelenlét nyomon követése, valamint jelentések készítése a térség katonai készültségi állapotáról.

Az egyik gyanúsított egy 40 éves, Beregszászi járásból származó volt katona, akit még 2021-ben szerveztek be, de csak 2024-ben aktiválták. Ő személyesen mérte fel az ukrán védelmi alakulatok és az S–300-as légvédelmi rakétarendszerek helyzetét,

majd Magyarországra utazott jelenteni.

Az SZBU közlése szerint utazásához hivatalos igazolást szerzett, miszerint beteg édesapját kíséri külföldi kezelésre. Emellett megbízták további ügynökök beszervezésével is, hogy információt gyűjtsenek a frontvonalon kialakult helyzetről.

A másik őrizetbe vett személy egy nő, aki 2025-ben szerelt le az ukrán hadseregtől. Ő Kárpátalja légierejéről, helikopter- és repülőgépállományáról, valamint volt egységének védelmi rendszereiről végzett adatgyűjtést. A hatóságok szerint a két ügynök titkos kommunikációját a Signal nevű alkalmazáson keresztül bonyolította.

(index.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Óriási bajt csináltak Orbánék: A szakértő kiemelt veszélyekre figyelmeztette a magyar kormányt Ukrajna miatt (+videó)

Mi folyik itt? Durvul a kémbotrány: Ukrajna már drónokat is küldött Magyarországra

Az ukrán kormány bekeményített: Íme a válaszcsapás Szijjártó próbálkozására

Kitört a súlyos nemzetközi botrány: Magyar katonai kémhálózat tagjait tartóztatták le Ukrajnában

Valódi Hírek