Havi egymillió forint járna fizetésként XIV. Leó pápának, de ő még ezt sem veszi fel.
XIV. Leó pápa 1 millió forintot keresne havonta, de nem veszi fel
Csütörtökön megválasztották Ferenc pápa utódját. A katolikus egyház feje Robert Francis Prevost bíboros, azaz XIV. Leó a Püspöki Dikasztérium prefektusa és a Latin-Amerikai Pápai Bizottság elnöke egy ideje a Vatikán egyik kulcsfigurája lett.
Sokakat érdekelhet, vajon mennyit lehet keresni azzal, ha valaki pápa lesz. Technikailag alig valamit, gyakorlatilag viszont korlátlant ellátást.
A Vatikán nem fizet klasszikus értelemben bért a pápának, hanem mindent áll: lakást, ételt, utazást, biztonságot, egészségügyet. Ezt nagyjából 12 millió fontra (kb. 5,4 milliárd forint) becsülik.
A havi fizetés elméletben 2500 euró (kb. 1 millió forint) de ez inkább csak papíron létezik. XIV. Leó ugyanis Ferenc pápa nyomdokain járva, nem kéri a havi jussát. Az egyszerűség híve, ahogy elődei is.
A Vatikán kasszaját egyébként főként adományok, befektetések, valamint a turisták töltik fel. Ez évente akár 20 millió font is lehet. Főleg az USA-ból, Németországból és Olaszországból érkeznek a milliók.
Szegénységi fogadalom ide vagy oda: a pápa nem éhezik, csak nem a klasszikus bankszámlán gyűlik a fizetése.
Kapcsolódó:
Videóval: Megtartotta első beszédét az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa