Tesz az előírásokra Elon Musk, a szomszédai azonban már nem maradnak csendben a “kerítés” láttán.
Nem sok tekintettel volt szomszédaira Elon Musk, miközben legújabb, texasi villáját építette. Nem tartotta be az építkezési szabályokat, ezért fellázadt a szomszédság a tech-milliárdos ellen.
A texasi exkluzív környéken Musk öt méter magas hálós kerítést húzatott fel hatmillió dolláros háza köré, valamint egy több méter magas vaskaput is installált. A szomszédok azt próbálják meg elérni, hogy Musk ezeket visszabontsa.
Megcsinálta, majd utólag engedélyezteti a kerítést, mondván: úgysem utasítják vissza a beadványát
A New York Times beszámolója szerint Musk, akitől ez a különféle Tesla-gyárak esetében sem áll távol, utólag próbál meg engedélyeket beszerezni a különleges tájépítészeti megoldásaira.
Musk szomszédai az austini előváros nyugodt zsákutcájában először azt sem tudták, ki költözött melléjük, azonban rövidesen arra lettek figyelmesek, hogy hatalmas lett a forgalom és nagy mennyiségű autó parkol folyamatosan a kicsi utcában.
Három méterrel meghaladja az engedélyezett magasságot az Elon Musk által felhúzott kerítés
A 3400 főt számláló előváros szabályai szerint
Musk kerítése három méterrel magasabb a megengedettnél.
A helyi hatóságok ezúttal nem engedtek a nyomásnak, és nem voltak hajlandóak utólagosan engedélyezni a monstrumot. Attól tartanak, ha egyszer engednének, további szabályszegési kísérletre kéne számítaniuk Musk részéről. A községi tanács május közepén hoz végleges döntést az ügyben.
(spiegel.de/Nyugati Fény)