Arató Gergely: A DK a devizahiteles végrehajtások azonnali felfüggesztését követeli

Az Európai Unió Bíróságának ítélete új távlatokat nyitott meg a devizahitelesek számára.

A Demokratikus Koalíció (DK) a devizahiteles végrehajtások azonnali felfüggesztését követeli – ezt Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője jelentette be kedden.

A párt törvényjavaslatot is benyújt az Országgyűlés elé, amely biztosítaná az az Európai Unió Bírósága (EUB) ítéletének végrehajtását.

A Fidesz tudatosan rontotta a forint árfolyamát

A képviselő felidézte, hogy nagyon fontos ítéletet hozott az EUB, amikor kimondta egy ügyben – Marczingós László ügyvéd szívós munkájának eredményeképpen –, hogy a devizahitelesekkel, ha kérik,

a felvételkori árfolyamon kell elszámolni.

Arató Gergely emlékeztetett, hogy a devizahitelek a Fidesz-kormány idején kezdődtek, 2001 körül, akkor tette ezt lehetővé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a törvényhozás. Szerinte 2010 után azért vált igazán súlyossá a helyzet,

mert a Fidesz tudatosan rontotta a forint árfolyamát.

Ezt követően pedig egy olyan devizahiteles elszámolási törvényt fogadtak el, amely nem a felvételkori, hanem jóval magasabb árfolyamon számolt el a hitelesekkel – idézte fel.

„Ilyen módon tehát a bankok a kormány támogatásával jelentős többlethasznot értek el az adósok rovására”

– fogalmazott a DK képviselője.

Korábban kellett volna lépnie a kormánynak

Arató emlékeztetett, hogy ez az eljárás az EUB ítélete szerint sem felel meg az európai jognak.

„Ez újabb bizonyítéka annak is, hogy az Európai Unió (EU) mennyire fontos a magyar polgároknak, hiszen védi a jogaikat – adott esetben a bankokkal és a saját kormányukkal szemben is –, és ezért van rá szükség”

– jelentette ki. Hozzátette, a DK már 2021-ben, az első ítéletek megszületésekor azt követelte,

hogy szülessen egy új devizakárrendezési törvény.

Ez lehetővé tenné a devizahitelesek számára, hogy a felvételkori árfolyamon számoljanak el, és a különbözetet az adósok visszakapják – akár lezárt, akár nyitott devizahitelről van szó.

„Azt is követeltük, hogy függesszék fel az eljárásokat, végrehajtásokat, követeléskezeléseket addig, amíg nem történik meg ez a tisztességes rendezés”

– mondta.

Sarokba szorítják a kormánypárti képviselőket

A DK képviselője bejelentette, hogy az EUB ítélete nyomán újra a Parlament elé terjesztik ezt a javaslatot.

„Azt akarjuk, hogy minden képviselőnek állást kelljen foglalnia abban, hogy

a devizahitelesek vagy a bankok oldalára áll,

és abban is, hogy végrehajtja-e az Európai Unió Bíróságának ítéletét”

– jelentette ki. Nyomatékosította, hogy a devizahitelesek ügyében is a gyengébb fél, a kiszolgáltatott emberek, az adósok oldalára állnak, és

szembeszállnak a bankokkal, valamint a kormánnyal is, amely csak a bankok érdekeit nézi.

(Demokratikus Koalíció/ Facebook)

Kapcsolódó:

Óriási fordulat a devizahitelesek ügyében: Semmisek a szerződések (+videó)

“Kétezer magyar bírónak most azonnal fel kellene állnia!” – Interjú Marczingós László ügyvéddel

Dobrev május 1-jén: Orbán veszélyeztetni akarja európaiságunkat. Én azért küzdök, hogy ezt ne tehesse!

Valódi Hírek