Döbbenet: 27 évvel ezelőtti gázszámlát akarnak behajtani egy nyugdíjason

160 ezret követelnek tőle.

A végrehajtó egy 27 évvel ezelőtti, 16 ezer forintos gázszámlára hivatkozva akar behajtani 160 ezer forintot egy budapesti nyugdíjason – írta meg a blikk.hu.

Nem évült el a tartozás?

A nő az érintett lakást 2013-ban eladta, az épület helyén ma irodaház áll.

A lakás eladásakor a szolgáltatótól kapott nullás igazolással tanúsította, hogy nincs tartozása.

Idén februárban viszont,

közel három évtizeddel a kérdéses számla kiállítása után kapott először felszólítást a végrehajtótól.

A gázművek másodszorra nem állított ki igazolást

A gázművek ezután nem tudta kiadni a nullás igazolás másolatát, így ellentmondással élt.

Ezt válaszlevélben közölte is a követelővel, illetve a közjegyzővel. Ezzel a végrehajtó felé azt tudja jelezni, hogy nincs tartozása.

A portálnak egy ügyvéd azt mondta, rengetegen lehetnek hasonló helyzetben, mint az érintett nyugdíjas nő, miközben nem tudják, ilyenkor mi a teendő.

A végrehajtó Intrum Zrt. azt nyilatkozta, javasolják, hogy időben vegyék fel a kapcsolatot a társasággal. A végrehajtás az ilyen esetek túlnyomó többségében ugyanis elkerülhető.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek