Rendkívüli: Minden tagállamot érintő védelmi lépésről döntött az EU Oroszország fenyegetése miatt

Visszaállíthatják a sorkatonaságot az EU-ban.

Sajtóhírek szerint egyre több EU-tagországban kerül napirendre a sorkatonaság újbóli bevezetése, amellyel kapcsolatban már az Európai Unió szervei is egyre körültekintőbb vizsgálatokat végeznek.

Kapcsolódó: Egészen váratlan fordulat: Az Orbán-kormány háborúba viheti Magyarországot

Döntött az EU: napirenden a sorkatonaság bevezetése

A Portfolio beszámolója szerint bár a hadkötelezettség ezen formáját több jogos kritika is éri, azonban egyes szakértők szerint Európa nemzeti hadseregei aligha tudnák biztosítani a szükséges emberállományt a sorozás valamilyen formájának visszavezetése nélkül.

Emlékeztettek, a hidegháború végével sokáig úgy tűnt, hogy a nyugati világban végleg leáldozott a sorkatonaságnak. Az elhúzódó ukrajnai háború azonban több országot is arra késztetett, hogy ismét bevezesse a kötelező katonai szolgálatot. Az Európai Parlament a közelmúltban tanulmányt készített arról, milyen szerepet játszhatna a sorkatonaság újbóli bevezetése az EU védelmi képességeinek megerősítésében.

Jelenleg az unió nem rendelkezik hatáskörrel az ilyen típusú szabályozásban, mivel a védelem kérdése továbbra is tagállami hatáskörbe tartozik. Ezért jelentős eltérések is mutatkoznak a sorkatonák kiválasztásában illetve, hogy milyen juttatások illetik meg őket, továbbá hogy mennyi ideig tartana a szolgálat. Ennek ellenére a kötelező sorozást alkalmazó tagállamok száma az év közepére kilencről tízre nő.

  • Ausztria, 15500 fő, 6 hónapra
  • Ciprus, ~9000 fő, 14 hónapra
  • Dánia, 4700 fő, 4-12 hónapra
  • Észtország, 3800 fő, 8-11 hónapra
  • Finnország, 22000 fő, 5,5-11,5 hónapra
  • Görögország, 50400 fő, 9-12 hónapra
  • Lettország, 460 fő, 11 hónapra
  • Litvánia, 3800 fő, 9 hónapra
  • Svédország, 4000 fő, 9-15 hónapra
  • Horvátország, 5000+ fő, 2 hónapra, 2025 közepétől – ismertették.

A jelenlegi becslések szerint Horvátország több mint 66 millió eurót (mintegy 27 milliárd forintot) fordít majd a sorkatonaság – egyelőre korlátozott formájú – visszaállítására. A döntés Oroszország fenyegetésre adott válaszként született meg, és Horvátország sem az első tagállam, amely hasonló lépést jelentett be.

Litvánia már 2015-ben újraindította sorkatonai rendszerét, mindössze nyolc évnyi szünet után. Litvániát Svédország követte 2017-ben, majd Lettország is hasonló döntést hozott 2023-ban.

A sorkatonák országonként eltérő mértékben járulnak hozzá az aktív haderőhöz, amelynek mintegy felét teszi ki a létszámuk. Megjegyezték, hogy a balti államok – mint Litvánia és Lettország – kisebb haderejében a sorkatonák aránya ennél alacsonyabb, de ezzel szemben kiemelték Finnország példáját, ahol az aktív fegyveres erő mintegy 90 százaléka sorkatonai szolgálatot teljesít, az egyik legkoherensebbnek tartott rendszer keretében.

Kihívások előtt az európai hadseregek

Bár az EU tagállamainak katonai képességei technológiai és szervezettségi szempontból nem mérhetők össze az Egyesült Államokkal, puszta létszámban az EU túlszárnyalhatná a NATO vezető hatalmát. Az USA mintegy 1,4 millió aktív katonával és 840 ezer tartalékossal rendelkezik, míg az európai országok együttesen közel 2,4 milliós állományt tudnának mozgósítani – legalábbis elméletben.

Kritikus létszámhiány

A Bruegel–Kiel korábbi jelentése szerint Európának körülbelül 300 ezer, amerikai szintű kiképzettséggel és felszereltséggel rendelkező katona kellene ahhoz, hogy valódi elrettentő erőt képviseljen Oroszországgal szemben. Ez azonban csak két módon valósulhat meg: vagy jelentős mértékben javítani kell a tagállamok közötti katonai koordinációt, vagy több forrást kellene fordítani a haderő bővítésére, hogy ezzel ellensúlyozzák a technológiai és műveleti lemaradást.

Az EU kénytelen reagálni a válságokra

Az elmúlt évek válságai és biztonsági kihívásai erősítették az európai védelmi gondolkodást. Németországban például a Bundeswehr megítélése jelentősen javult, még a korábban pacifista közegben is. A jelenleg formálódó német kormánykoalíció programjában már szerepel is a toborzás újraindítása. Ugyan a CDU a sorkatonaság visszaállítását szorgalmazta, az SPD javaslata alapján először önkéntes alapon bővítenék a létszámot – akár már az elkövetkező fél évben.

Kapcsolódó:

Baljós előrejelzéseket kapott a NATO: Oroszország támadást készíthet elő az egyik észak-európai ország ellen

Elszakadt Trump cérnája: Putyinnak azonnal döntenie kell, különben elszabadul a pokol

Egészen váratlan fordulat: Az Orbán-kormány háborúba viheti Magyarországot

Valódi Hírek