Nem kegyelmezett az iráni elnök: Azonnal kirúgta a válság közepén luxusutazásra induló alelnökét

Kiverte a biztosítékot az iráni alelnök luxusútja.

Miközben Irán súlyos gazdasági válságban vergődik, az alelnök hajókázni indult az Antarktiszra.

Az iráni elnök, Masoud Pezeshkian menesztette a parlamenti ügyekért felelős alelnökét, Shahram Dabirit. A kisebb politikai krízist kiváltó ok egy luxushajós körutazás volt, amelyen Dabiri a nejével vett részt. A pár a perzsa újév alkalmából ugyanis az Antarktiszra utazott.

A válság kellős közepén mentek „hajókázni”

A Plancius nevű hajóra vettek jegyet, és számukra sajnálatos módon fotó is készült róluk, amikor beszálltak, ugyanis az országban heves ellenérzést váltott ki a rongyrázás ezen formája.

Iránban jelenleg gazdasági válság van, amelynek okai többek között azok a szankciók, amelyeket az Egyesült Államok és Európa is kivetett Teheránra.

Donald Trump már az első ciklusában jelezte, hogy nem kíván kesztyűs kézzel bánni az urándúsításban a sulykot elvető országgal, és most ismét többször is megfenyegette az ország vezetését.

Trump nem kíméli Teheránt

Ennek következtében az iráni valuta, a rial rekordmélységbe zuhant a dollárhoz képest: egy dollár jelenleg egymillió rialt ér. Ennek eredményeként az országban szinte lehetetlen valutát vásárolni.

Nem tetszett az iráni alelnök luxusútja

Pezeshkian nyilatkozatban ítélte el az alelnököt, mondván, hogy a hajókázás

„elfogadhatatlan, és a jelenlegi gazdasági kihívások tekintetében semmiképpen sem igazolható.”

Dabirit így eltávolították posztjáról, és azt is közölték, hogy a dolog szempontjából teljesen mindegy, hogy saját maga fizette-e az utat vagy sem.

(spiegel.de nyomán)

Kapcsolódó:

Most lett meg a következménye Szijjártóék jachtozásának: Hirtelen meglódult a szekér

Valódi Hírek