Orbán ezt nem teszi ki az ablakba: Pressman nem kertelt, amikor a magyar miniszterelnökről kérdezték

A konzervativizmus és a korrupció nem ugyanaz.

David Pressman, az Egyesült Államok korábbi magyarországi nagykövete Orbán Viktorról és a magyarországi korrupcióról beszélt – szúrta ki a telex.hu.

Figyelmeztette az amerikaiakat

A volt nagykövet az amerikai közszolgálati médiának adott interjút pénteken, amelyben arról beszélt, hogy

még a republikánusoknak sem kellene Orbán Viktorra példaként tekinteniük.

Amit az Orbán-kormány képvisel, az nem a konzervativizmus, hanem a korrupció

Pressman arról beszélt, hogy jelenleg a republikánusok közül sokan kövezendő példaként tekintenek Orbán Viktor kormányzására. A volt nagykövet szerint azonban jobb, ha megnézzük közelebbről a magyar kormány konkrét intézkedéseit.

Hiszen látható, hogy ez nem konzervativizmus, hanem korrupció.

Példaként a magyar állami egyetemek alapítványokba szervezését említette, amit szerinte egyes amerikai konzervatívok jó példának tekintenek. Valójában azonban

mindez Orbán hatalmának megerősítését és érdekköreinek gazdagodását szolgálta.

„Miközben a liberálisokról beszéltek, a közvagyont folyamatosan kivonták a magánzsebekbe”

– mondta Pressman.

Pressman szerint hiba hinni Orbánnak

A volt nagykövet szerint hiba lenne elhinni Orbánnak azt a hamis imázsépítést, miszerint ő a konzervatív értékek hiteles képviselője lenne. A valóság ezzel szemben sokkal egyszerűbb és földhözragadtabb.

Számára a nagykövetsége idején is világos volt, hogy

Orbán az egyik leginkább elszigetelt vezető Európában.

Az Európai Unióban is csak arra használta fel a pozícióját, hogy saját hatalmát bebiztosítsa. Pressman szerint az is érdekes, hogy míg Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban szenátorként még aggódott Orbán szoros orosz és kínai kapcsolatai miatt,

jelenleg nem látnak ezzel problémát.

Nem nehéz rájönni, hogy milyen érdekeket követnek

Pressman szerint azt könnyű megérteni, hogy Orbán milyen érdekek által vezérelve

képvisel oroszbarát álláspontot Ukrajna kérdésében.

Orbán ezért növelte Magyarország orosz gáztól való függését is, miközben az EU nagy része igyekezett leválni arról.

Valódi Hírek