Molnár Csaba: Most születik az Európai Egyesült Államok, nincs időnk további késlekedésre!

Fontos pillanat érkezett el Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint: jöhet az Európai Egyesült Államok.

Az Európai Egyesült Államok létrehozása évek óta a DK programjának alapeleme – emlékeztetett Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője kedden közösségi oldalán közzétett bejegyzésében. Úgy értékelte a helyzetet, hogy bár a többi párt ezt ellenezte Magyarországon, ők mindvégig kiálltak emellett.

Szerinte a történelem megérkezett, és a Trump–Musk–Vance fémjelezte világ összerántotta Európát. Hangsúlyozta, 2025 lesz az az év, amikor Európa végleg megértette, hogy

az eddiginél szorosabban kell együttműködnie.

Véleménye szerint Magyarország Orbán Viktor miatt kimaradhat az együttműködésből.

„Ha a jobboldal uralma véget ér, akkor bekerülhetünk”

A képviselő bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Az Európai Egyesült Államok létrehozása évek óta a DK programjának alapeleme. Ezzel egyedül vagyunk Magyarországon. Nemcsak Orbán, Magyar Péter és Toroczkai ellenzi ezt, de még a szocialisták és a párbeszédesek sem támogatják.

Mi mindig akartuk ezt, persze nem azonnal, hanem történelmi távlatokban.
Hát,

a történelem megérkezett. Korábban mint bárki hihette volna.

A lassan megszokottá váló Európa-ellenes keleti, orosz fenyegetés mellé megérkezett a nyugati fenyegetés is. Trump, Vance, Musk világa.

Ez minden korábbinál jobban összerántotta Európát. Ha majd valamikor a jövőből visszanézünk, hogy mikor is kezdődött el az Európai Egyesült Államok létrehozása, akkor a 2025-ös év lesz az. Amikor Európa végleg megértette, hogy muszáj az eddiginél is szorosabban együttműködnie.

Persze ez nem megy Orbánokkal és Ficokkal. De mára kiderült (a múlt hét párizsi és londoni csúcstalálkozóin ez eldőlt), hogy ez már senkit sem érdekel. Egyszerűen kihagyják az akadékoskodókat és még inkább kihagyják a Putyin-Trump klónokat.

Jó ez Európának? Persze, ez a legjobb ami ebben a helyzetben történhet.
Jó ez nekünk magyaroknak?

Jó lenne, ha benne lennénk. De Orbán miatt ki fogunk maradni.

Vagyis a tét hatalmas. Most úgy néz ki, hogy kimaradunk. De ha a jobboldal uralma véget ér, akkor bekerülhetünk.”

(Molnár Csaba/ Facebook)

Kapcsolódó:

DK: Támogatjuk Ursula von der Leyen tervét, ez újabb lépés az Európai Egyesült Államok felé

Valódi Hírek