Beszédes Novák Katalin hallgatása.
Egy év némaság vajon elég ahhoz, hogy a pedofilbotrány felelőseit ne keressük tovább? – vetette fel drámai hangvételű Facebook-bejegyzésében Dobrev Klára.
A DK politikusa szerint Novák Katalinnak nincs bocsánat
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője rögzítette: egy év elteltével sincs bocsánat Novák Katalin volt köztársasági elnök számára a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt. A politikus hangsúlyozta, Novák Katalin azzal, hogy aláírta a kegyelmet, a bűn szövetségese lett.
Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:
„Egy év némaság vajon elég ahhoz, hogy a pedofilbotrány felelőseit ne keressük tovább?
Számomra biztosan nem.
A volt köztársasági elnök egy éve bukott bele a teljes országot megrázó kegyelmi ügybe, és szinte napra pontosan egy év elteltével úgy gondolja, ideje újra a nyilvánosság elé lépni. Persze nem Magyarországon, nehogy valaki számonkérje.
Pedig
egy év elteltével sincs bocsánat.
Sem neki, sem a pedofilügyben érintetteknek. És nemcsak azért, mert még mindig nem tudjuk, ki kérte vagy ki utasította Novák Katalint arra, hogy kegyelmet adjon egy olyan embernek, aki egy pedofilt segített, hanem azért sem, mert nem lehet megbocsátani azoknak, akik gyerekeket bántanak.
Novák Katalin azzal, hogy aláírta a kegyelmet, a bűn szövetségese lett.
Hallgatásával pedig egy éve védi azokat, akikről bebizonyosodott, hogy számukra sem Isten, sem haza, sem család nem jelent semmit.”
(Dobrev Klára/Facebook)