Déri Tibor hangsúlyozta: nem fognak engedni a fideszes mutyinak Rákosrendezőn akkor sem, ha ezzel fogják zsarolni Budapestet.
A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője egyértelművé tette vasárnapi Facebook-bejegyzésében:
Rákosrendező területén csak olyan beruházás valósulhat meg, ami a fővárosiak érdeke.
Ehhez pedig akkor is ragaszkodni fognak, ha a kormány mindent megtesz azért, hogy terület tovább rohadjon – hangsúlyozta Déri Tibor.
Kapcsolódó: Orbán aláírta: A főváros megveheti a Rákosrendezőt
Déri Tibor Facebook-bejegyzését teljes terjedelmében közöljük:
„BUDAPEST NEM ALKU TÁRGYA
Megnyertük a »Rákosrendezői csatát«, de most jön a neheze – erről írtam korábbi bejegyzésemben. Az Orbán-kormány eddig mindent megtett azért, hogy egy külföldi befektetőnek adja el Budapest egyik legértékesebb területét. Most, hogy ezt sikerült megakadályoznunk, csak egy kérdés maradt: a Fidesz beáll-e a budapestiek mögé, vagy megfúrja az egészet?
Mert ne legyenek kétségeink: minden további lépés a kormány kezében van. Az infrastruktúra-fejlesztés, a jogszabályi módosítások, az egész projekt feltételeinek biztosítása – ha a Fidesz nemet mond, akkor Rákosrendezőből nem lesz semmi. És pontosan ezt akarják elérni.
Ha hagyják tovább lepusztulni a területet, akkor hamarosan majd azt mondhatják: »lám-lám, az ellenzék még erre sem volt képes!«
Ha alkudozni kezdenek, akkor biztosak lehetünk benne, hogy minden engedményért cserébe valamit akarnak majd: politikai alku, haveri beruházások, háttérmutyik.
Ezért egyértelműnek kell lennie: BUDAPEST NEM ALKU TÁRGYA! Nem azért éltünk az elővásárlási joggal, hogy végül a Fidesz a saját kottájából írja meg a történet folytatását. Nem adjuk át a terepet, hogy
a NER-lovagok zsíros üzleteket kössenek, és a budapestiek háta mögött osszák fel a területet.
Mindent a nyilvánosság előtt! Minden döntést, minden tárgyalást transzparensen kell lefolytatni. Ha Orbánék tényleg Budapest érdekeit nézik, akkor biztosítják a szükséges forrásokat, nem pedig politikai trükkökkel próbálják szabotálni a fejlesztést. Ha viszont megint a mutyi és a zsarolás jön, akkor Budapest válasza egyértelmű lesz.
A budapestieknek joguk van tudni: a Fidesz végre hagyja-e dolgozni a várost, vagy csak egy újabb alkalmat keres, hogy romboljon és zsaroljon? Mi figyelünk, és nem hagyjuk!”
Az eredeti bejegyzést itt lehet megnézni:
(Déri Tibor/Facebook)