Magyarországon mindenki számára alkotmányos lehetőség a demonstráción való részvétel – közölték.
Közleményt adott ki az OBT Bayer Zsolt listázásra való felhívása után
Közleményt adott ki az Országos Bírói Tanács (OBT) a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) február 22-i tüntetésével kapcsolatosan. Mint írták, „az utóbbi napokban megnyilvánuló fokozott érdeklődés” okán fontosnak érezték közölni állásfoglalásukat.
Kapcsolódó: Tüntetés készül az Orbán-rezsim ellen: Fellázadtak a bírók a kormány igazságügyi reformja miatt
Mindenkinek joga van tüntetni Magyarországon
Rögzítették, hogy az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez, míg a IX. cikk (1) bekezdése alapján a véleménynyilvánítás szabadságához.
„Ezen alkotmányos alapjogok – a demonstráció meghirdetett célját figyelembe véve – kizáró törvényi rendelkezés hiányában a bírók esetében sem korlátozhatóak”
– írták.
Megerősítették álláspontjukat
Emlékeztettek arra, hogy az Országos Bírói Tanács már korábban is kifejtette, és ezúttal is megerősíti azon álláspontját, amely szerint ezeket az alkotmányos alapelveket maga is vallja. Ezen elvek mentén pedig minden bíró, és igazságügyi alkalmazott, valamint a velük közösséget vállaló természetes és jogi személyek
alkotmányos lehetősége a demonstráción való részvétel, amely miatt senkit hátrány nem érhet
– hangsúlyozták.
„Mindezekre tekintettel az Országos Bírói Tanács
elfogadhatatlannak tartja annak felvetését, miszerint a résztvevőket regisztrálni kell.
Ez amellett, hogy erkölcsileg is kifogásolható, jogszabályba is ütközik, mert az Info. törvény és a GDPR alapján tilalmazott adatkezelés. Jogszabályba ütköző magatartás pedig senki által nem támogatható”
– közölték.
Tüntetést jelentettek be a bírók
Megírtuk, hogy példátlan helyzet állt elő Magyarországon, ugyanis eddig még sosem történt olyan, hogy a bírók utcai megmozdulást jelentsenek be. A Magyar Bírói Egyesület a Facebook-oldalán közölte: tüntetést szerveznek a bírói függetlenség védelmében.
Tudatták, a demonstráció fő követelése, hogy az Orbán-kormány és az Országgyűlés törvényi kötelezettségének megfelelően egyenrangú félként kezelje az igazságszolgáltatást.
Bayer Zsolt úgy érzi, listázni kell a bírókat Magyarországon
Beszámoltunk róla, hogy nagy port kavart Bayer Zsolt különös kijelentése a bírók tüntetésével kapcsolatban. A „keresztény-konzervatív” publicista arról írt, hogy ő listázni szeretné a tüntetésen részt vevő bírókat (?).
„Pontosan kell regisztrálni, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét”
– fogalmazott Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben, hozzátéve, „ez a minimum”. Arról nem írt, hogy vélekedése szerint mi lenne a maximum.
(obt-jud.hu nyomán)
Kapcsolódó:
A Magyar Bírói Egyesület elnöke durván kiosztotta Bayer Zsoltot, amiért listázni szeretné a bírókat
Bayer Zsolt úgy érzi, listázni kell a február 22-i tüntetésen részt vevő bírókat
Lejárt a türelmi idő: Utcára vonulnak a bírák az igazságügy függetlenségéért
Tüntetés készül az Orbán-rezsim ellen: Fellázadtak a bírók a kormány igazságügyi reformja miatt