Budapest mindent vállal – közölte a főpolgármester.
Beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés részleteiről tájékoztatott a csütörtöki kormányinfón.
A Budapest tulajdonában álló gazdasági társaság élt az elővásárlási jogával Rákosrendező ügyében
A miniszter közölte, hogy a Budapest tulajdonában álló gazdasági társaság élt az elővásárlási jogával Rákosrendező ügyében. A kormány az elővásárlási jogot tudomásul veszi – tette hozzá. Mindazt amit az arab fejlesztő beruházó vállalt volna, azt magukra nézve a főváros kötelezőnek tekinti. Az elővásárlást tudomásul veszi a kormány, a vételár kifizetésére köteles a főváros – közölte Gulyás.
„A területet kell megtisztítani, ami 25 milliárd forintos kötelezettségvállalás, ez mostantól a fővárost terheli, ahogy a fejlesztési lehetőség is a fővárost illeti meg”
– mondta, hozzátéve, a BKM Nonprofit Zrt. elővásárlási jogához szükséges kormányzati intézkedésekről csütörtökön egy kormányhatározat fog megjelenni.
Karácsony Gergely a közösségi oldalán reagált a kormány Rákosrendezőt érintő döntésére
„A kormány végre meghátrált, amit már évekkel ezelőtt kellett volna, azt ma elismerték:
mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke.
Élünk elővásárlási jogunkkal, Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben.
Úgy, hogy közben gyarapítjuk Budapest vagyonát, növeljük a város bevételeit, és az épül Rákosrendezőn, ami a város jövőjét szolgálja, mindez nyílt, átlátható módon, a budapestiek bevonásával.
Így lesz városból otthon.
👉 Részletek holnap 10-től, kövesd itt, a Facebookon! #Budapest”
(Karácsony Gergely/Facebook)