Bűnrészes, aki hallgat.
Gyilkosság áldozata lett Budapesten egy japán nő, aki többször is kérte a rendőrség segítségét, de hiába
Budapest belvárosában egy férfi megölt egy nőt, aki számtalanszor jelezte a rendőrségnek, hogy a férje meg akarja ölni. Miután kiderült, hogy a hatóság számtalanszor elhajtotta a segítséget kérő nőt, ők csak annyit mondtak, az üggyel kapcsolatban „tiszteletlen és méltatlan kommunikáció folyt”, valamint „azoktól” bocsánatot kértek, akiket ez sértett. Azonban talán érdemes felvetni azt a kérdést is, hogy vajon
van olyan magyar állampolgár, akit ez nem sért?
Van olyan magyar állampolgár, aki elfogadhatónak tartja, hogy az általa fizetve kiképzett és dolgozó rendőrök sem nem szolgálnak, sem nem védenek?
Kikre hivatkoznak a mi rendőreink, amikor arra utalnak, hogy minden bizonnyal létezik olyan magyar ember, akit nem sért a mulasztásuk, aminek az eredménye egy hideg holttest a halottasházban?
A mi rendőreink ezt kommunikációs hibának tartják?
A mi rendőreink tényleg azt tanulják a rendőriskolában, hogy hogyan kell sunyi módon szóvirágokkal hárítani a felelősséget?
Lehet, hogy ők is – ahogy a gyilkos – úgy gondolták, hogy át tudják venni a morális ítélőszék és a büntetés-végrehajtás szerepét egy személyben és ezért döntöttek úgy, hogy az életét féltő nő rosszul ítéli meg a saját helyzetét?
Nincs más magyarázat a történtekre, minthogy
a mi rendőreink ezt tanulták a rendőriskolában és ezért ezt csinálják.
Mi pedig nem határolódhatunk el tőlük: nem mondhatjuk, hogy semmi közünk ahhoz, hogy a rendőrök mit csinálnak, hiszen ők a mi államunk rendőrei. Ha van személyi igazolványunk, akkor ők a mi „kollegáink” és felelősek vagyunk értük.
A mi rendőreink bárki cserben hagyhatnak?
Ezek a mi rendőreink, nem a „Pintér Sándor rendőrei”, akik cserbenhagyták a nőt; a mi rendőreink, akik ezek szerint
bárkit cserben hagyhatnak bármikor.
Mi választottuk meg a kormányt és azzal együtt a belügyminisztert, aki közvetlenül felel a rendőreinkért: még ha nem is a kormánypártra szavaztunk, akkor is része vagyunk annak a közösségnek, akik megszavazták a kormánypártot.
Állampolgárok vagyunk, ezért a rendőrök a mi rendőreink.
Hogyan hagyhatjuk, akkor, hogy a mi rendőreink ne tudják ellátni azt a fontos feladatukat, hogy legalább úgy ne haljanak meg emberek, hogy előre szólnak, hogy meg akarják gyilkolni őket?
Valóban ilyen rendőröket szeretnénk?
Nem moralizálni kéne, meg összemosni a gyerekvédelemmel egy olyan gyilkosságot, amelyet a mi rendőreinknek meg kellett volna akadályoznia.
Ezt a kérdést gyorsabban és hatékonyabban kell tárgyalni, mintsem hogy várjunk, amíg a szavazófülkében megint húzhatunk egy X-et valakire, aki talán-talán gondoskodik róla, hogy a mi rendőreink ne ilyen rendőrök legyenek.
Mi olyan rendőröket szeretnénk, amilyennek az óvodások elképzelik őket: védelmező és bátor rendőröket.
A mi rendszerünk, amely lehetővé teszi, hogy a mi rendőreink ne védjék meg azokat, akiknek szüksége van rá, nem állhat fenn úgy ahogyan most van a következő választásokig. A mi rendőreink mi is vagyunk, a rendszer, amelyben léteznek, a mi rendszerünk is.
Súlyos felelősség terheli a magyar rendőrséget az ügyben
A mi rendszerünk embertelen és gyilkos rendszer és mindent meg kell tennünk azért, hogy a következő nőt, aki rettegve lép be a rendőrségre,
ne hajtsák el.
Számon kell kérnünk a mi rendőreinket, hiszen beszélni nem lehet velük, mert elhajtanak minket, ahogyan a meggyilkolt nőt. Bagatell volt nekik a nő is, bagatell vagyunk nekik mi is.
Addig ez így is marad, amíg mi nem tanítjuk meg nekik, hogy mi a feladatuk, ha már az állam illetékesei ezt elmulasztották.
Ne hagyjuk, hogy a mi rendőreink tudatlan, felelőtlen és gyáva rendőrök legyenek: a családon belüli bántalmazás ellen
a Patent Egyesület tervez tüntetést szombat délután 3 órára.
Az V. kerületi Stollár Béla utcából vonulnak a parlament elé.
„Megumi, az V. kerületben meggyilkolt kétgyerekes japán nő időben kért segítséget, de a hatóságok annyira nem vették komolyan, hogy a mai napig nem találják a korábbi feljelentései nyomait, egy kivételével. Megumihoz hasonlóan nap mint nap nők tízezrei bolyonganak a magyar intézményrendszer labirintusában, ahol csak a szerencsén múlik, hogy egy empatikus, esetleg képzett rendőrrel vagy ügyintézővel találkoznak, vagy az ügyük az aktakupac aljára kerül – amit még a haláluk után sem találnak meg az illetékesek”
– írták az egyesület közösségi oldalán.
(Patent Egyesület/Facebook)
