Eddig ismeretlen ellenségképet találtak Rogánék: Meglepő emberre fogták a rekordalacsony születésszámot

A kormány szerint a Bokros-csomag miatt született idén majdnem 8 ezerrel kevesebb magyar gyermek, mint tavaly.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé, hogy 2024-ben csupán 77 500 gyermek született Magyarországon.

7725-tel kevesebb, mint az előző évben.

A súlyos demográfiai válságot tovább fokozza, hogy emellett tavaly meghalt 127 500 honfitársunk.

Nyilvánvaló volt, hogy a kormány nem fogja vállalni ezért a felelősséget. Ehelyett Rogán Antal és csapata a BrüsszelSoros GyörgyGyurcsány Ferenc vonalon fog valakit hibáztatni a gyászos statisztikák miatt. Ám úgy tűnik, hogy már a propagandaminiszter és emberei is megunták a régi ellenségképeket, ugyanis a demográfiai válságért

a Bokros-csomagot tették felelőssé.

„2011 óta 212 ezer gyermekkel – Debrecen nagyságú város lakosságával – több született meg, mint családbarát fordulat nélkül. Történt mindez annak ellenére, hogy a Bokros-csomag örökségeként meg nem született gyermekek hiánya most érezteti hatását a családalapítási korban lévő fiatalok alacsony létszámában. Családbarát fordulat nélkül a tavalyi születésszám is csak 66 ezer lenne”

– írta pénteki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Azt persze nem lehet tudni, honnan vették ezeket a számokat.

Bokros Lajos 1995-1996-íg volt pénzügyminiszter. Az ő nevéhez fűződik az a kiigazító csomag, ami a rendszerváltás utáni gazdasági válságból kisegítette hazánkat. Az első Orbán-kormány relatív jó mutatóit pontosan annak köszönhette, hogy az ezredforduló környékére érett be a Bokros-csomag hatása.

Ennek tudatában különösen parodisztikus, hogy 15 év kétharmados kormányzás után Rogánék a Bokros-csomagra próbálják fogni, hogy 2025-re demográfiai válságba sodorta hazánkat a Fidesz.

(ksh.hu/MTI)

Kapcsolódó:

A DK szociális bérlakásrendszer bevezetésével és a babaváró hitel korhatárának emelésével ösztönözné a gyermekvállalást

Valódi Hírek