A kancellárjelölt kemény szavakat kapott párttásától Angela Merkel exkancellártól a szélsőjobb pártjával történő együttműködés miatt.
Angela Merkel korábbi CDU–pártelnök és német kancellár keményen kritizálta a jelenlegi pártelnököt és kancellárjelöltet, Friedrich Merzet.
Példátlan együttműködés a szélsőjobbal
Merz szerdán annak érdekében, hogy a parlament megszavazzon egy javaslatot a bevándorlási politika szigorításáért, a szélsőjobboldali AfD szavazataira támaszkodott.
Németországban kicsivel több mint három hét múlva választások lesznek. A jelenleg kisebbségben – a Zöldekkel – kormányzó szociáldemokraták nem akarják a választások előtt felülbírálni az eddigi bevándorlási politikájukat.
A CDU és az AfD együttműködése hatalmas port kavart a német politikában. A hagyományos nagy pártok ugyanis
hosszú évtizedek óta, történelmi okokból kifolyólag nem működnek együtt a nacionalistákkal.
Merkel elutasítja a szélsőjobb pártjával történő együttműködést
Ezen precedensértékű változás kapcsán szólalt meg az egyébként mostanság kevesebb nyilvános szereplést vállaló Merkel. A volt kancellár azt mondta, hogy Merz korábbi pozíciójával ért egyet, amely az volt, hogy
csak középpártokkal szabad együttműködni a többség megszerzéséért.
Erről az azóta felrúgott szabályról azt mondta a volt kancellár, hogy „a javaslat és a mögötte meghúzódó attitűd nagymértékű állampolitikai felelősséget tükrözött, amelyet teljeskörűen támogatok.”
Angela Merkel egyértelmű kiállást vár a szélsőjobb ellen
Merz húzását egyértelműen elhibázottnak tartja Merkel:
„Hibának tartom, hogy már nem érzik kötve magukat ehhez a a javaslathoz. Ezáltal annak kellett szemtanújává válnom 2025. január 29-én, hogy
először zajlik
olyan szavazás a Bundestagban, amelynek során az AfD szavazataival születik meg a többség”
– mondta.
Merkel is kitért a bevándorló háttérrel rendelkező emberek által elkövetett németországi támadásokra: azonban mérsékelten fogalmazott.
Azt tartja a legmegfelelőbb megoldásnak, hogy
„az összes demokratikus párt együttesen, a pártpolitikai határokon túllépve,
nem taktikai manőverezéssel, hanem tényszerűen és mérsékelt hangnemben,
az európai jog alapjait figyelembe véve tegyen meg mindent, hogy az olyan szörnyű támadásokat, mint amilyen nemrég, karácsony előtt történt Magdeburgban és néhány nappal ezelőtt Aschaffenburgban, a jövőben meg lehessen akadályozni”.
(spiegel.de/Nyugati Fény)