Bánki András 73 éves volt. Nyugodjon békében!
Életének 74. évében meghalt Bánki András Prima Primissima- és Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Világgazdaság korábbi főszerkesztője. A hírt az érintett családja közölte az Indexszel hétfőn.
Búcsúztatása szűk családi körben zajlik majd.
Bánki András életútjáról röviden
A későbbi újságíró a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen (a mai Corvinuson) végzett 1976-ban, ahol már hallgatóként szerkesztette a legendás Közgazdász című lapot. Frissen végzett szakemberként 1976-ban a Magyar Hírlapnál helyezkedett el, amelynek 1990-ben lett a főszerkesztő-helyettese.
1994-ben már a Vasárnapi Hírek társfőszerkesztőjeként dolgozott, majd 1995-ben a lap egyedüli főszerkesztőjévé választották. 1995 és 1997 között a 168 óra nevű hetilap felelős szerkesztője volt.
1997-től a Világgazdaság című lapnál folytatta pályafutását, amelynek rögtön főszerkesztő-helyettese, majd 1998-tól főszerkesztője lett, és egészen 2007-ig töltötte be ezt a pozíciót.