A nő három fiával együtt irányította a droghálózatot.
Egy asszony vezette azt a kábítószer-terjesztésre szakosodott szervezetet, amelyben a három fia segített. A rendőrök mindnyájukat elfogták, és közben még három fogyasztó is fennakadt a rostán – közölte a rendőrség a police.hu honlapon.
Egy 45 éves nő vezette a családi bűnbandát
Dr. Harmati Béla ezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Riegl Adrián alezredes, a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetője sajtótájékoztatón számolt be az elfogássorozat részleteiről.
A rendőrség közlése szerint a mohácsi nyomozók a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival január 22-én egyszerre négy baranyai településen csaptak le egy dílerhálózat tagjaira. A bűnbandát
egy 45 éves nő vezette, a terjesztésben pedig a három fia segítette.
A rendőrök a nyomozás során megállapították: a kábítószer beszerzését jellemzően a nő bonyolította le, ő tartotta a kapcsolatot a forrásaival, és ő intézte a kapcsolataihoz az utazás és a szállítás megszervezését is. Ő szabta meg az árat, a dílerek pedig neki számoltak el az eladásokból származó pénzzel. A nő általában hetente szerezte be a több száz gramm drogot, majd a továbbosztást ő maga és fiai végezték saját lakókörnyezetükben, jellemzően a mohácsi térségben – ismertették.
A rendőrök a szervezet tagjainál házkutatást tartottak, amelynek eredményeképpen összesen több mint bruttó 500 gramm droggyanús anyagot, közel 4 millió forintot, egy autót, többtucatnyi ékszert, 16 telefont, 8 mérleget, valamint további, a kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.
Kezdeményezték a letartóztatásukat
Az anyát és három fiát előállították a kapitányságra, majd kihallgatták és őrizetbe vették őket, valamint
kezdeményezték letartóztatásukat is
– közölték.
A nyomozók a vevőkör feltérképezése eredményeként három fogyasztót fogtak el az összehangolt akció során. A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem, míg a fogyasztók ellen kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
A dílerhálózat további kapcsolatainak feltérképezése folyamatban van – áll a közleményben.
Az elfogásról készült videó >>ITT<< tekinthető meg.
(police.hu nyomán)