Orbán Viktor és családja egy ötcsillagos luxusszállodában nyaral Indiában, miközben a Facebook-oldalára azt írták ki: „a meló soha nem érhet véget!”
Orbán Viktor egy indiai ötcsillagos luxusszállodában nyaral családjával. Egy ideig úgy tűnt, hogy inkább titokban akarja tartani az utazását, hiszen Facebook-oldalára nemrég azt írta ki:
„a meló soha nem érhet véget!”
Úgy tűnik, hogy miután lebukott, már nagyon titkolni sem akarja a luxusútját, mert az indiai sajtó tele van a képeivel – derült ki Hadházy Ákos friss, vasárnapi bejegyzéséből.
Orbán Viktor Indiában nyaral
Megírtuk, hogy szombaton egy dél-indiai újságban írtak arról, hogy Orbán Viktor és családja magánlátogatásra érkezett a Kerala állambeli Kocsiba.
A lap szerint Orbán Lévai Anikóval és két lányával, valamint ötfős „tisztviselő csapatával” érkezett Indiába. Úgy tudni, a miniszterelnök január 16-án fog majd hazatérni a nyaralásából, amelyről ezúttal valamiért sajtófőnöke, Havasi Bertalan „elfelejtett” beszámolni.
A botrány kirobbanása után ugyanakkor Havasi már írt egy mondatot hvg.hu kérdésére.
„A miniszterelnök magánprogramjairól, ahogyan eddig, ezután sem adunk tájékoztatást”
– közölte szűkszavú válaszában a miniszterelnöki sajtófőnök.
Úgy tűnik, jól érzi magát Orbán Indiában
„Viszontlátásra!”
– mondta Orbán a helyi sajtó beszámolója szerint indiai sofőrjének, Husszain Sziddiquinek, amint kiszállt a riksából. A közlések szerint a sofőr hatalmas megtiszteltetésnek nevezte a találkozást, úgy tudni, meg is tudta nevettetni a magyar miniszterelnököt, amikor azt mondta neki, „szálljon be a Ferrariba”.
Városnézése során Orbán ellátogatott a Mattancherry Palotába, majd egy zsinagógát, egy erődöt és a Santa Cruz Bazilikát is megtekintette, mielőtt délután fél négykor visszatért a szállodába. Az indiai sajtó megjegyezte, a miniszterelnök által használt tuktukot szigorú biztonsági ellenőrzésnek vetették alá használat előtt.
Hadházy Ákos a közösségi oldalán osztott meg egy fotót, amelyen Orbánt egy indiai csodadoktor, Krishna Kumar társaságában láthatjuk. Kumar az ájurvédával, azaz hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozik, és budapesti, valamint albertirsai központokat vezet.
A hvg.hu információi szerint Kumar magyarországi vállalkozásában, a Brahmayurveda Center Kft.-ben 49 százalékos tulajdonrésze van Gattyán György Docler-holdingjának, amely Luxemburgban van bejegyezve.
Hadházy Ákos friss bejegyzését teljes egészében közöljük:
„A helyi lap szerint Orbán motoros riksával járta be a várost az indiai Kocsínban. Ennél fontosabb információ azonban, hogy a riksa sofőrje, egy bizonyos Hussain Siddiqui eldicsekedett azzal, hogy egy ÖTCSILLAGOS SZÁLLODÁBAN méghozzá a Fragnant Nature Hotelben vette fel a miniszterelnök urat.
A hotel tényleg impozáns, nézegessenek képeket és örüljünk együtt, hogy méltó körülmények között tisztul a vezérlő tábornokunk. A honlapjuk szerint ugyanis egyik specialitásuk az ajurvéda kezelés, a reggeli posztomban pedig írtam róla, hogy sokan felismertek Orbán kísérőjében egy budapesti indiai csodadoktort.
Amúgy napi kb 100ezer forinttól lehet szobát foglalni, kérdés, hogy a testőrök lakosztályát ki fizeti…Nem nehéz kiszámolni, hogy
a kéthetes tisztító nyaralás tízmilliós nagyságrendbe fog kerülni.
Ennél azonban fontosabb kérdés: mi a fenét keres egy HÁBORÚS VESZÉLYHELYZETBEN tengődő ország miniszterelnöke egy indiai ötcsillagos hotelben??? Idézem az egyik kommentet: amikor melegebb éghajlatra küldtük a főnit, nem erre gondoltunk…
Ja, a cikkből még megtudjuk azt is, hogy Orbán riksáját öt másikban követték a testőrei:)))
A hotel honlapja: https://www.fragrantnature.com/mattancherry-cochin/„
Az eredeti bejegyzést a fotókkal itt lehet megnézni:
(Hadházy Ákos/Facebook)