Meglepő lépés a minisztertől.
Megírtuk, hogy egy kutyapártos politikai aktivista, aki Lázár János batidai vadászkastélyánál az aszfaltra humoros (!) feliratokat fújt fel. A miniszter megszólalt az üggyel kapcsolatban.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) makói szervezete december 27-én tette közzé, hogy a batidai vadászkastélyhoz vezető
útra felfestették a „Lázár kastélya”, valamint a „Nernia” feliratokat.
A vadászházat egyébként elvileg bárki ki is bérelheti. Azonban az odavezető út egy kicsit kacifántos, mert Lázár földjein keresztül lehet csak eljutni oda. Nemrég 3 milliárd forint állami forintból újjáépítették azt az útszakaszt, ami az M43-as autópályát köti össze a kastéllyal. Az út többi részére valamilyen okból kifolyólag már nem jutott pénz. Érdekes, hogy az úton nem jelölik, merre kell menni, ahogy azt sem, hova vezet.
A Lázárhoz közel álló Promenád24 tudomására jutott az információ, miszerint egy kutyapártos, MÁV-nl dolgozó aktivista követte el a hatalmas „bűncselekményt”. A lapnál ezután egy cikket írtak az esetről, majd közzétették az „elkövető” (sic!) nevét, fényképét, autója rendszámát (szintén lefényképezve!), a cikk végén pedig a pontos lakcímét is. Az úgynevezett „újságcikk” >>IDE<< kattintva érhető el.
A lapnál már azt firtatták, akár ki is rúghatják az aktivistát a tette miatt.
Lázár az üggyel kapcsolatban a Blikknek úgy fogalmazott:
„A politikai aktivizmusnak az a formája, amelyet munkatársunk gyakorolt, ellentétes a MÁV-csoport etikai szabályaival és évtizedes gyakorlatával, így megalapozhatta volna akár az érintett munkavállaló azonnali elbocsátását is.
Külön, határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg”.
A miniszter ugyanakkor kéri és el is várja, hogy valaki csak a politikai szimpátiája vagy aktivizmusa miatt ne akadályozza a cég munkáját.
„A véleménynyilvánításnak is van, kell legyen világos határa: az utasok lehető legjobb minőségben történő kiszolgálását politikai érdekből vagy céllal senki sem gátolhatja, hogy aztán a saját vélt igazát bizonygassa azzal”
– fogalmazott.
(Blikk nyomán)
Kapcsolódó:
Nagyon durva bosszút állt Lázár János karácsony után: Kirúgás lesz a vége?